Dinamikusan indult ez az emberkísérlet – VV Attila elemez

2014.02.04. 16:11

A Való Világ előző nyertese nagyon érdekesnek találta, ahogy a huszonéves társaság kirekeszti a negyvenéves Lacit, akinek kiesése után szerinte felnőtt nélkül maradt a villa. VV Attila úgy érzi, bajban lenne a mostani mezőnyben, de nézőként is hiányoznak neki a harmincasok. Zavarja a propellerezés és az etikátlan provokáció, de szerinte az applikációs szavazás miatt ezúttal úgyis a fiatalok ízlésének kell megfelelni. 

„Ma még olyan messze vagyunk a finálétól, hogy jelenleg a győztes személyén gondolkodni teljesen felesleges. Párbajokban, sztorikban gondolkodjunk, élvezzük a mindennapok szerteágazó cselekményeit, az erőviszonyok alakulását, az ármánykodásokat, a szerelmi szálakat és a szoft emberkísérletet, amit reality show-nak hívunk. Ez a széria nagyon dinamikusan indult: engem a második napon Simon karaktere odaszögezett a tévé elé, de sajnos úgy alakult, hogy őt azóta kizárták" – mondta az Origónak a VV5 nyertese, akit a szerkesztők az összeférhetetlen jelzővel ruháztak fel a műsor elején.

Az idei széria nagy érdekessége volt számára, hogy a 18–26 évesek közé bekerült egy negyvenéves szereplő, a generációs szakadék pedig azonnal el is szeparálta Lacit. „Nagyon érdekes volt nézni, hogyan próbál érvényesülni valaki, akit a kora és az értékrendbeli különbségei miatt huszonévesek próbálnak meg kirekeszteni egy játékból. Sajnálom, hogy ilyen hamar kiesett, lett volna még pár érdekes csetepaté, ha bent marad. Az extrém figura és a felnőtt szereplő nélkül maradt tehát a villa. Ha most kellene villalakónak lennem, bajban lennék, de szerencsére néző vagyok én is" – mondta könnyebbülve VV Attila.

VV AttilaForrás: RTL II

Simon kizárását sajnálja, de sokszor számára is érthetetlen dolgokat művelt. „Én abban hiszek, hogy a valóságshow akkor jó, ha ellentétes oldalakra szakad a csapat. Simon egy örök ellentétet jelentett volna a villában, aki folyamatos műsort csinál. Ugyanilyen okból sajnálom Laci kiesését is. Nekem, és szerintem sokaknak hiányozni fog, hogy egyáltalán nincsenek 30 év fölötti játékosok. Jelenleg a lakók ugyanazt a generációt képviselik, ugyanaz a világképük, az értékrendjük, huszonéves fiatalok, és mindenki jóban van mindenkivel. Kiestek az erős ellenpontok, amelyek az előző szériákban is meghatározóak voltak."

Mások szavaznak, mint eddig

Szerinte a szerkesztők a szavazás megváltoztatásával is jól megkeverték a lapokat. „Az applikációs szavazás miatt a szavazók is főleg a fiatal korosztályból jönnek. A mi szériánkban főleg mi, a 30 fölöttiek domináltunk, irányítottuk a cselekményeket, épp ezért, illetve a fizetős SMS-ek miatt is, főleg középkorúak szavaztak. Valahol olvastam egyszer, még a mi szériánk előtt, hogy a legtöbb SMS-ben szavazó 30–55 év közötti nő, így a korábbi VV-ket törvényszerűen fiú nyerte. Most nem merném megtippelni, hogy egy csapat tizen-huszonéves élete hogyan fog alakulni bent, és arra hogyan fog reagálni a főleg tizen-huszonéves kinti szavazóréteg."

Attila rajongói közül sokan nehezen viselik az új idők szelét. „A Facebookon rengeteg levelet, kommentet kaptam a negyven fölötti nézőktől, akik azt írták, hogy rám sokat szavaztak a VV5 fináléjában, de most nem tudnak senkire, mert nincs okostelefon otthon. Szóval, mivel más korosztály szavaz, az eddigi minta már nem érvényes" – fejtegette.

Sosem hitte volna, hogy ilyen helyzet előáll, de a mostani szériából a csendesebb, visszafogottabb szereplőkkel szívesebben leülne egy sörre, mint a harsány, konfliktusokat generáló játékosokkal. „Gondolok itt például Aurelióra, aki aktív szereplője a műsornak, de engem mégis nagyon zavar a folyamatosan felvillanó férfiassága, a propellerezése és a gyerekes viselkedése, etikátlansága. Vagy itt van Viki: ő az egyetlen olyan játékos most, aki pszichológiai trükkökkel próbálja játszani a VV-t. De mára eljutott egy olyan szintre, ahol már-már etikátlan provokációkat is megenged magának másokkal szemben. Ő ezeket jó taktikának gondolja, szerintem viszont hibát követ el." 

Van jó taktika?

VV Attila mindig is hangoztatta, hogy nem ösztönei, hanem taktikai megfontolások vezették a villában. „A taktika a mi szériánkban nagyon kellett. Az igazi taktika azonban nem a jelrakásról, kiválasztásról, kihívásról szól, vagyis nem csak ezekről. Szerintem a taktika részeként egy jó szereplő azt is számításba veszi, hogy amit aznap csinál, az mennyire tűnik ki a napi események közül. Én például minden egyes nap végiggondoltam ezt, és ha úgy láttam, hogy voltak fontosabb események, akkor megpróbáltam generálni valamit, hogy benne lehessek én is az összefoglalóban. Hiszen aki sokat szerepel, az fontos játékos lesz, akkor is, ha negatív, és akkor is, ha pozitív szereplő. Én azt látom, ezzel most is többen tisztában vannak."

Szerinte aki jól taktikázik, az azt is figyelembe veszi, hogy az aktuális történésekből nagyjából milyen bulvárhírek születhetnek odakint. Ezt azért tartja fontosnak, mert a szereplés nem kizárólag a tévés összefoglalóban teljesedik ki, hanem a műsort folyamatosan követő bulvármédia anyagaiban is. „Szerintem ezek összességében alakítják ki a nézőben a szimpátiát vagy az ellenszenvet, ugyanakkor nem hiszek abban, hogy bárki megnyerhet egy realityt csak azzal, hogy jól taktikázik. Mindent felülír, ha emberileg elbukik valaki. Gonoszság, baráti hűtlenség, önzés, emberi etikátlanság, az ilyeneket nem tudja senki eltakarni. És ha ezt látjuk idekint, a végén nem fog rá szavazni a néző."

Szerinte érdekes, aktív és szórakoztató szereplők vannak benn, de azonosulni nem szeretünk velük, mivel egy 30–40 éves már nem úgy gondolkodik, mint egy kamaszkorát nemrég elhagyó fiatal. Attila szerint másik nézőpont kerül elő ilyenkor, arra voksol az ember, aki normálisabb marad a nem normálisok között – és az lehet akár egy kevésbé aktív játékos is.