Két évig volt zárt intézetben a Való Világ szereplője

Vágólapra másolva!
Iza a gyámhivatal közbenjárásával került egy esztergomi nevelőintézetbe fegyelmi problémák miatt.
Vágólapra másolva!

A VV6-ban Iza néven ismert lány két éven keresztül volt elzárva a külvilágtól, az esztergomi nevelőintézet lakója volt. Az intézmény átmenetet jelent a normális otthonok és a javítóintézetek között: szinte az utolsó lehetőséget kínálja a súlyos magatartási zavarokkal küzdő, a bűnözéshez nagyon közel került fiatalok számára, hogy elkerüljék a további gondokat – írta a Blikk.

„A 10 és 18 év közötti fiatalok a gyámhivatal közbenjárásával kerülnek ide, miután egy szakértői vizsgálat megállapítja, valóban szükségük van arra, hogy átmeneti nevelésben részesüljenek. Nálunk kizárólag lányok nevelése folyik, és átlagosan két évet töltenek itt" – nyilatkozta a lapnak az igazgató.