Még több vámpír kell a tévébe

Vágólapra másolva!
Bár a zombik és a boszorkányok most jobban mennek, a vámpíros sorozatok is tartják magukat. Új évadot kapott az Originals és a Vámpírnaplók is.
Vágólapra másolva!

Az amerikai CW leadott pár megrendelést a 2014-2015-ös tévés évadra, folyatatja a Reign című sorozatot, jön a vámpíros Originals második évadja, illetve a Vámpírnaplók hatodik szezonja is. Ezek mellett a szintén természetfeletti lényeket kergető Odaát is folytatódik jövőre (már a tizedik évadnál jár a Winchester-fivérek sztorija), és az Arrow hívei is megnyugodhatnak, a CW-nek kell még legalább egy menet.

Mint írtuk korábban, a zombik mostanában verhetetlenek, de a boszorkányok is egyre jobban nyomulnak sorozatfronton.