Volt, aki szellemként jött vissza – interjú Kalamár Tamás producerrel

Kalamár Tamás
Vágólapra másolva!
Termékelhelyezés vagy politika nincs, és nem is lesz a sorozatban, tudatos, hogy többet szerepeltetik a fiatalokat, és egy évre előre tudják, mi fog történni a képernyőn. Berényi Andrást az írók küldték a halálba, Claudia – Ábrahám Edit – viszont maga akart kilépni, ami 16 év után érthető is. Kertész Géza visszatér, Bozsek Márk X-faktorozása pedig nem volt hatással a sorozatra. Kalamár Tamás mesélt az Origónak.
Vágólapra másolva!

Mit csinált a Barátok közt előtt?

Mindig is ebben a szakmában dolgoztam, hol itthon, hol külföldön. Mindig televíziózni szerettem volna, már gyerekkorom óta ez vonzott. Azon szerencsések között vagyok, akik azzal foglalkoznak, amit szeretnek.

Hányan írják a történetet?

Összesen száz ember dolgozik a stábban, az írók nyolcan-tízen vannak, ehhez hozzájön tíz-tizenöt kolléga, aki a forgatókönyvet írja. Minden fontos megbeszélésen részt veszek, amikor karakterek sorsáról vagy hosszú távú történetfolyamról döntünk.

Kalamár Tamás Forrás: baratok.hu

A legelején, 1998-ban a Barátok közt mennyiben hasonlított a német RTL-en futó szappanoperára?

Nem volt egy konkrét prototípus vagy másolandó sorozat, de az kétségtelen, hogy a műfajnak elég komoly szabályai vannak, amelyek szerint működik egy ilyen széria. Olyan, mint a Barátok közt, soha sehol nem ment, ez a napi drámai sorozat direkt Magyarországra volt kitalálva. Tény, hogy a legeslegelején még voltak itt német, angol kollégák, akik segítettek minket abban, hogyan kell irányítani, felépíteni egy ilyen szériát, de a tevékenységük főleg logisztikai, technikai dolgokra szorítkozott. Megtanították azt is a magyar kollégáknak, hogyan kell ezt írni. Ez egy szakma.

Jól tudom, hogy négy hónap az eltérés a forgatás és a vetítés között?

Ha írói szemmel nézzük, akkor még ennél is több, mert mi egy évre előre tudjuk, mik lesznek a főbb cselekményszálak. Ami a forgatást illeti, valóban nagy, három-négy hónap van a felvétel és a leadás közt, de szeretnénk ezen csökkenteni.

Forrás: baratok.hu

A termékelhelyezés engedélyezését ünnepelte a szakma, de ki dönt arról, mi lehet a Barátok közt-ben?

A termékmegjelenítés komplikált dolog, és jelenleg közös döntés a csatornával, hogy nem akarunk 25 perces reklám lenni. Ez azt jelenti, hogy a Barátok közt-ben nincs ilyen, nem mutatunk létező márkákat, és aki a sorozat környezetében szeretné a termékét népszerűsíteni, remekül megteheti a reklámszünetben, szpot formájában.

De ez pluszbevétel lenne egy megtépázott, rogyadozó reklámpiacon. Finoman nem is működhet?

A diszkrét, finom termékelhelyezés, ami épphogy csak picit látszik, nem tudom, hány reklámozónak lenne kielégítő. Valójában én sem szeretném látni egy jelenet első snittjében egy autóembléma közelijét. Ismétlem, közös döntés, hogy nem használjuk ezt ki.

Egyre több a fiatal a sztoriban: így akarják a fiatalabb nézőket bevonzani?

Nem hiszem, hogy több, mint korábban, csak épp több fontosságot adunk nekik, több sztori épül rájuk. De közben a családi jelleget is muszáj megőriznünk. Nekünk állandóan figyelni kell a televíziós környezetünkre, tudnunk kell, mik mennek a magyar piacon. Ehhez képest kicsit mást és kicsit többet kell adnunk a nézőknek. Nyilvánvalóan tudatos, hogy a fiatalok többet szerepelnek.

A fiatalokat csak fiatal karakterrel lehet a sorozat elé ültetni?

Ők is a saját korosztályukat szeretik látni, és ezért sok más program van már magyar csatornákon és az RTL-en is, amely kifejezetten nekik készül. Nekünk ezt a korosztályt is muszáj kielégíteni vizuálisan, ráadásul ügyelve arra, hogy ők kevésbé lojálisak, mint az idősebb korosztály. A korosabb nézők sokkal hűségesebbek, de nyilván olyan történetet kell adni nekik, amit ők is tudnak élvezni. Mi egy családi műsor vagyunk: sokan azt szeretik látni, mások hogy oldják meg a felmerülő problémákat, és erről másnap tudnak a munkahelyükön vagy otthon beszélgetni.

Forrás: baratok.hu

Nem tart attól, hogy több régi néző elmegy, mert egyre kevesebb az alapszereplő, akik miatt megszerette a sorozatot?

Kapnak helyette mást. Az ember az élete során sem mindig ugyanazokkal találkozik, időről időre újakkal kerül kapcsolatba. Ráadásul sokszor visszahozzuk azokat, akiket dramaturgiai okból ki kellett írni. Volt, aki szellemként jött vissza, mint Magdi néni, mások másképp, a lényeg, hogy mindig meg kell újulni. Ha ez nem történne meg, akkor a sorozatunk régies, avítt lenne, amit aztán nem néznének. Ha visszanézek régi részeket, azt látom, hogy tíz-tizenöt éve más volt a történetmesélés módja, mások voltak a problémák. Egyszóval mindig változtatni kell, hogy ne unják meg a sorozatunkat. A tévés piac és vele a konkurencia tizenöt év alatt hihetetlenül megnőtt, nagyon nagy lett a választék, így sokkal jobban megoszlik a közönség, mint korábban. Én szeretném azt hinni, hogy akik nem néznek, azok is szeretnének, de nem jut idejük ránk. Nekik segít a netes visszanézés lehetősége.

Ábrahám Edit ott volt az első perctől, mint Claudia. Ő maga akart elmenni?

Így igaz. Tizenhat év után kiírtuk a sztoriból, de ennek az oka, hogy ő akart elmenni. Már nem forgat, de még néhány hétig a képernyőn lesz. Egy folyamat volt az övé, pedzegette a témát egy darabig, majd eldöntötte. Nyilvánvalóan koordinálni kellett, hogy a produkció szempontjából mikor és hogyan optimális, ha a karakter távozik. Őt amúgy teljes mértékben meg tudom érteni, 16 évig ugyanazt a karaktert vinni fárasztó lehet.

R. Kárpáti Péter viszont mintha maradt volna, de a figurája meghalt. Muszáj volt likvidálni a jó Berényi Andrást?

Ő valóban nem számított erre, de dramaturgiai döntés volt, a színészeknek sajnos nincs sok beleszólásuk abba, merre megy a karakter sorsa. Az ő karaktere elfáradt, gyakorlatilag már mindent elmeséltünk róla. Az állandó megújulás hátulütője, hogy a cserékhez helyet kell biztosítani, ilyenkor pedig a leggyengébb láncszemnek kell mennie. Itt persze nem a színészre, hanem a karakterre gondolok.

Kertész Géza, azaz Német Kristóf is jellegzetes arc volt a Mátyás király téren, ő visszatér?

A figura nem halt meg, Magyarországon van, egy maffiózó elől menekült el. Nemrég meglátogatta Vili bácsi egy tó partján. Elárulhatom, hogy Géza a jövőben vissza fog térni.

Németh jön vissza, vagy a karakter más színésszel? Láttunk már pár ilyen cserét a Barátok közt-ben is.

Ekkora karaktert lecserélni nem lenne jó ötlet, nem lenne pozitív dolog. Marad a színész.

Forrás: Nagy Botond

Bozsek Márk őszi X-faktoros kalandjához mit szólt?

A mi szempontunkból semmiféle pozitívumot vagy negatívumot nem hozott, hogy otthagyta a műsort. Amikor elengedtük, tudomásul vette, hogy itt, a Barátok közt-ben továbbra is ugyanúgy kell teljesíteni. Párhuzamosan két helyen kellett magas színvonalon teljesítenie, a stresszt nehezen tudta feldogozni, és nagy bátorságot igényelt tőle, hogy meghozta ezt a döntést. Lehet, hogy végig tudta volna csinálni, de akkor épp rossz passzban volt. Bizonyos fokig megkönnyebbült, amikor otthagyta a show-t. Érdekes viszont, hogy akiknek felajánlotta a helyét, milyen messzire jutottak... vajon meddig jutott volna Márk?

Az Éjjel-nappal Budapest igen nézett műsor, és épp a Barátok közt előtt megy. Mit gondol róla?

Nekünk egy jó felvezető műsor, és tényleg sokan nézik. Nekünk ugyan erősebb konkurenciánk van a műsorsávunkban, mint nekik, de ennek ellenére jó a nézettségünk. Lévén, hogy mindketten ugyanazon a csatornán megyünk, nem számít, hogy éppen ki az első. A lényeg, hogy az egyikünk legyen. Bár, jó lenne korábban adásba kerülni, mivel ha az időpontokat nézzük, az Éjjel-nappal egy kicsit későre tolt minket. De mindenképp jó jel, hogy ebben a struktúrában is tudjuk tartani a pozíciónkat.

Össze lehet hasonlítani a kettőt? Miben azonosak?

Nem lehet összehasonlítani, legfeljebb annyiban, hogy folyamatos történetmesélés jellemző mindkettőre. Az egyik egy reality stílusú sorozat, mi pedig egy drámasorozat vagyunk, és ennek megfelelően teljes mások az elvárások is. Nekünk szélesebb közönséget kell vonzanunk.

Az Éjjel-nappal szereplőit még a Fókuszban is úgy állítják be, mintha tényleg Hanna vagy Joe lenne a nevük, és tényleg össze lenne törve a szívük. Ez a néző átverése, nem?

Nem hiszem, hogy az lenne. Ez a stílusuk, és működik. Amíg a nézők a történetet és a karaktereket a magukénak érzik, addig jó, amit a sorozatban csinálnak. A nézői hiszékenységről pedig annyit elég elmondani, hogy egykor gyűjtöttek Isaura felszabadítására, annyira elhitték a telenovellát.

Forrás: Nagy Botond

A Barátok közt-ben bluebox-technikával forgattak jó pár jelenetet, de néha látszik, hogy nem valós a háttér. Szükség van erre?

Régebben lehetett csak ilyen, ezeken a gyerekbetegségeken át kellett esni. Szerintem egyre kevésbé látszik a vetített háttér, az, ha trükkfelvétel van. Amúgy a technikát másfél éve alkalmazzuk, és az afgán jelenetek például remekül sikerültek.

Említette korábban, hogy ez egy tipikusan magyar sorozat. Mitől az?

Mi elsősorban szórakoztatni akarunk, a sorozat pedig emberi kapcsolatokról szól, ami univerzális téma. Ami nem mindegy, hogy milyenek az emberek, milyenek a karakterek. Az a fontos, hogy ők magyarok legyenek, a nézők tudjanak velük azonosulni. Laci vagy Vili bácsi jellegzetesen magyar karakter, de elmondható ez Miklósról, Nóráról, Alizról is.

Később sem fog a sorozat reflektálni közéleti eseményekre?

Akit a politika érdekel, az nézze a híradót. A Szomszédok-ban belekeverték, de ettől mi távol vagyunk, egészen más a feladatunk.

Forrás: Nagy Botond

Miket néz szabadidejében?

A sorozatok közül a Férjem védelmében, a Mad men, a Breaking Bad, a Downton Abbey a kedvenc. Sok sorozatba belenézek, és amelyik tetszik, azt folytatom. Filmeket is nézek, a konkurencia kínálatát is követem, mert tudni kell, milyen piacnak dolgozunk. A nemzetközi trendeket is figyelem, bár már ritkán megyek külföldi tévés vásárokra, fesztiválokra.

A Csalfa karma producere volt: tervezget újabb websorozatot?

Nagyon szeretném folyatni ezt, vagy indítani egy másikat. Az anyagi feltételeken kell dolgozni, hogy valóban rentábilis legyen. A Csalfa karma szerintem egy sikeres websorozat volt a Life-nak, de ahhoz, hogy folytassuk, a reklámpiacnak is nőnie kéne.