Ki költözik a VV6-villába?

VV6
Vágólapra másolva!
Az interneten tartja magát a pletyka, miszerint egy volt Való Világ-szereplőt küld be a stáb ma este, egy olyat, akinek bő 71 ezer követője van, és a mostani szériát is gyakran gyepálta. Vagy mégis egy ismeretlen kap esélyt? Úgy tudjuk, nem sztár, nem vendég megy be (ők az utolsó szakaszban várhatók), hanem játékos, de az RTL erősen titkolózik, hogy többen nézzék az esti műsort.
Vágólapra másolva!

Miután Gyúrós Józsi lelkileg kikészült, és feladta a játékot, eggyel kevesebben vannak a valóságshow-ban, mint amit az RTL tervezett erre a szakaszra. Hétfőn bejelentették, hogy új beköltözőre számíthat a néző kedd este. Mély hallgatásba burkolóznak a stábtagok, úgyhogy csak játékosan tippelni tudunk, kit küldenek be a VV6-ba.

Ismeretlen fiú, 70%. Mivel benn három férfiemberre hat nő jut, mindenképp logikus lenne beköltöztetni egy fiút az elhullott Laci, Dávid és Józsi után. Teljes jogú lakóként bizonyíthatna, előnyére válna, hogy kintről 40-45 napja figyelhette a műsort, azaz sokkal többet tudna a szereplők kinti megítéléséről. Ugyanakkor hátrányban is lenne, a bentiek hamar kiközösíthetnék, és valahol joggal érezhetnék azt, hogy rájuk küldtek egy embert, akinek másfél hónappal kevesebbet kell bezárva lennie a fődíjért.

Ismeretlen lány, 5%. Hat nő mellé egy hetediket? Még akkor is logikátlan lépés lenne, ha a hatból vasárnapra csak öt marad, ugyanis nagyon valószínű, hogy Charlotte nőt hív ki (Izát? Dorkát?).

VV6 Forrás: RTL II

Dávid, 5%. Ahogy az X-Faktorban az RTL Klub megtette azt, hogy a versengést feladó Bozsek Márk helyére betolta az egy fordulóval korábban kiesett ByTheWay együttest (amely aztán kis híján nyert), akár itt is megteheti az RTL II, hogy visszaküldi a srácot, hogy ezzel alaposan kikészítse idegileg Vikit. Mivel ez nem lehet a csatorna célja, ez az opció nem túl valószínű.

Simon, 5%. Mivel egyszer már kizárták, csak úgy mehetne vissza, mint egy vendég, aki hosszabb távra becuccol, de a fődíjra már nem pályázhatna. Ezzel a húzással pár nappal a párbaj előtt megerősítené az RTL a kihívói minőségben lévő Charlotte-ot, azaz sokan részrehajlást, csalást kiáltanának – miközben Simon egykori hívei bőszen ünnepelnének.

Celeb, 5%. Könnyen lehet, hogy másfél hónappal a rajt után már nem küldenek be teljes jogú játékost a villába, viszont korábban is számtalanszor volt olyan, hogy ismert arcok költöztek be hosszabb-rövidebb időre. Dopeman például az elsőbe, vele kezdett rappeleni először Majka, Pongó pedig a másodikba (ezzel verte meg a VV2 végérvényesen a Big Brother 2-t, jóllehet, a művész úr semmit nem csinált benn napokig, csak ücsörgött kopaszon).

Állat, 4%. Kiderült már, hogy nem sokat dob a nézettségen egy állat beköltöztetése, viszont kivívhatja a produkció az állatvédők és a jobb érzésű VV-nézők haragját, ha betesz egy kecskét vagy egy szamarat (meg ebben az évadban már volt is benn állat). Néhány pajkos makimajom randalírozása azért komoly felfordulást tudna benn okozni, ne legyen efelől kétségünk.

VV Attila, 5%. De miért ő? Neki van a legtöbb Facebook-követője, pár nappal ezelőttig igen szorgos volt a közösségi oldalon, napi többször szólalt meg Való Világ-témában, és hozzá kerültek fel az éjszakai streamek. A nagy aktivitásnak az egyik pillanatban vége lett, eltűnt onnan rengeteg poszt és sok száz hozzászólás. Attilát pár napja kérdeztük ennek okáról, de nem kívánt róla beszélni, viszont az oldalán tartja magát az az összeesküvés-elmélet, miszerint azért lett vége a nagy posztolásnak, mert az RTL beveti megint. Ma is hívtuk, de nem vette fel. Vele készült anyagunkat itt olvashatja.

Alekosz, 1%. Nyilván örömmel menne be, hiszen a TV2 ígért neki minden jót, de végül ott nem kapott saját műsort. Mivel épp folyik egy per az RTL Klub és közte, aligha lesz ő a beköltöző. A perről itt olvashat, Alekosz szakszerű VV6-elemzése pedig itt található.