Képregényes invázió a tévében, nyolc sorozat is készül

2014.04.06. 08:56

Képregényből sorozatot készíteni, szuperhőst a képernyőre vinni nem olcsó mulatság, de most nyolc ilyesféle széria is készül. Flash már tűkön ül, fel is villant, készülődik egy démonvadász, Peggy Carter, Daredevil egyből 13 résznyi megrendelést kapott, de jönnek zombik, valamint egy angyal és egy démon nászából született lény is.

Azt valószínűleg senkinek sem kell ecsetelni, hogy a mozifilmek világában mennyire népszerűek jelenleg a képregény-adaptációk. Elég a Marvel és a DC kiadó univerzumaiban játszódó történetekre gondolni – előbbiben az X-Men, Pókember, Vasember, Amerika kapitány és Thor, utóbbiban Denevérember, Zöld Lámpás vagy az Acélember (alias Superman) szokott rendet tenni. A tévében azonban egy ideig nem sok mindent lehetett észlelni ebből a reneszánszból, pedig az ember azt hihette volna, hogy a Smallville 10 évados sikere is azt fogja jelezni a csatornák számára, hogy lehet közönsége a műfajnak.

Az elmúlt egy-két évben azonban komoly mozgolódás indult meg a tévésorozatoknál, hiszen elindult a Smallville-utódnak kikiáltott A zöld íjász (Arrow), és hatalmas sikert aratott – nem csak közönségsikert, hanem kritikait is. Ezt pedig az idén követte a Marvel-univerzumban játszódó Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D., igaz ez sem elismertnek, sem túl sikeresnek nem mondható.

Természetesen az egyik oka annak, hogy a csatornák nem erőltették a képregényeket, az volt, hogy a szuperhősöket nem nagyon lehet alacsonyabb, tévés költségvetés mellett megjeleníteni. De szerencsére nem csak szuperhősökből áll a képregényes panteon, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy a The Walking Dead, amely jelenleg Amerika legnézettebb tévés szériája a 18–49 évesek táborában, ugyancsak egy képregény alapján készült.

Az elkövetkező egy évre rengeteg olyan projektet terveznek, amely képregényes alapra építkezik, bár ezek közül nem egy még csak pilot-fázisban van, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy képernyőre kerülhet – ahhoz ugyanis a csatornának  meg kell rendelnie. De, íme, pár jelölt, amelyeket várunk:

The Flash

The Flash

 

A legnagyobb név az előkészületben lévő kínálatból egyértelműen a The Flash, vagyis Villám. A DC-univerzum szuperhőse a CW csatornán tűnhet fel, ha berendelik a pilotot sorozatnak. Hivatalosan A zöld íjász leágazásának számít, hiszen Barry Allent, azt az átlagembert, akiből Villám lesz, már a sorozat 2. évadjának 8. epizódja környékén bemutatták. Eredetileg a készítők, akik egyben A zöld íjász vezető írói is, az anyasorozat idei szezonjának 20. részében kívántak eredettörténetet adni a szupergyors hősnek, azonban végül a CW úgy döntött, hogy nem a szérián belül, hanem egy külön pilot formájában mutathatják be a The Flash-t.

Constantine

Constantine

 

Érdekes módon John Constantine nyomozó is a DC univerzumában él és dolgozik, bár nem igazán mondhatjuk szuperhősnek. A karaktert 1993-ban alkotta meg Alan Moore a Hellblazer című képregény főhősének. 2005-ben Constantine – A démonvadász címmel Keanu Reeves főszereplésével készült egy mozifilmes adaptáció is, amely nem sok mindenben hasonlított a füzetekre, azonban a tervek szerint az NBC csatorna pilotja már sokkal képregényhűbb lesz. Például itt a főhős (Matt Ryan) hasonlítani fog a képregényes figurára. A történet egyébként, hasonlóan az eredeti sztorihoz, az okkult krimisorozatok műfajába sorolható, ahol a főhős ismeri és tisztában is van a természetfölötti erők mibenlétével, s így védelmezi az emberiséget a Gonosztól.

Gotham

A legnagyobb érdeklődés talán a Fox csatorna új szériáját, a 13 epizódra berendelt Gotham-et övezi. A sorozat, bár valóban Bruce Wayne szülővárosában játszódik, nem Denevéremberről fog elsősorban szólni, hanem James Gordonról, a szuperhős rendőr barátjáról. A csavar, hogy nem a jelenben ismerkedhetünk meg Gordon főfelügyelővel (parancsnokkal), hanem a múltban, amikor még pályakezdő volt – és ennek megfelelően Bruce Wayne sem lesz más, mint egy 12 éves gyerek. A Ben McKenzie főszereplésével készülő széria ráadásul nemcsak Gordon pályafutására fog koncentrálni, hanem jó pár Batman-rosszfiú születését, eredettörténetét is bemutatja nekünk.

Agent Carter

Peggy CarterForrás: Origo

 

Persze a Marvel sem akar kimaradni a buliból. Az Agent Carterből talán még pilot sem lesz, egyelőre csak a forgatókönyvet kérte be az amerikai ABC csatorna, de nehéz lenne elhinni, hogy az Amerika kapitány: Az első bosszúálló-ból megismert Peggy Carter karakteréről szóló sorozattervet tesztelés nélkül kihajítanák. A tervezett sorozat története 1946-ban kezdődne, de hamar a jelenben folytatódna. A sajtóértesülések alapján a főszereplő az a Hayley Atwell lehet, aki a mozis Peggy Cartert is alakította.

Daredevil

Daredevil

 

Ugyancsak Marvel-sorozat lesz a Daredevil, köszönhetően annak a gigantikus Disney–Netflix-üzletnek, ami pár hónapja köttetett meg. És igen, lesz Daredevil sorozat, ezt biztosra vehetjük, hiszen rögtön 13 epizódot rendeltek be belőle. Az álarcban igazságot osztó vak ügyvéd kalandjait egyszer ugyancsak megfilmesítették (Ben Affleck főszereplésével), de azt egyelőre még nem tudni, hogy ki lesz az új Fenegyerek. Maga a sorozat egyébként egy miniuniverzumban fog játszódni, ugyanis a Netflix 2015-től 2018-ig minden évben bemutat egy új Marvel-sorozatot, amelyek helyszíne nagyjából meg fog egyezni, és történetük is összekapcsolódik majd. Daredevil mellett Luke Cage, Iron Fist és Jessica Jones történetét ismerhetjük meg, amit egy közös szériában, a The Defenders-ben fognak lezárni a tervek szerint.

iZombie

Az amerikai CW csatornán készül jelenleg az iZombie című, ugyancsak DC-s képregény pilotja, melynek története némiképp hasonlít a Tru Calling – Az őrangyal-éra. A sorozat középpontjában ugyanis egy orvostanhallgató lány áll, aki élőhalott, és mindenképpen emberi agyakra van szüksége. Ezekhez pedig a legegyszerűbben a kórbonctanon dolgozva tud hozzájutni. A gond csak az, hogy minden egyes elfogyasztott aggyal megkapja egykori, erőszakos halált halt tulajdonosának emlékeit, és hogy nyugtot leljen, ki kell nyomoznia, hogy mi történt az illetővel.

Preacher

Preacher

 

Talán az egyik legjobban várt sorozatos képregény-adaptáció a Preacher, melyet az az AMC csatorna kért be pilotnak, mely olyan sorozatokról nevezetes, mint a The Walking Dead, a Mad Men – Reklámőrültek, illetve a Totál szívás. Az itthon Prédikátor címen ismert képregény Garth Ennis agyszüleménye, és hatalmas kultusz övezi. Jesse Custer történetét ismerhetjük meg benne, aki egy texasi kisváros, Annville egykori prédikátora, s akin egy természetfeletti lény uralkodik, miután megölte a prédikátor teljes gyülekezetét, és lerombolta templomát. Ez a lény (Genezis) egy angyal és egy démon természetfeletti párosodásából származik, azonban mivel a jóságból és bűnből született, elég hatalma van, hogy magával az Istennel is versenyre keljen.

Diabolik

Diabolik

 

A Sky1 is egy igazi klasszikusnak számító képregény tévés adaptációján dolgozik. A hatvanas években, Olaszországban megjelent Diabolik-ot korábban már animációs szériaként láthattuk, de ezúttal élőszereplős verzióban köszönthetjük nemsokára a képernyőn. A főhőse egy álarcos mestertolvaj, aki általában bűnözőket lop meg, azonban Robin Hooddal ellentétben nem osztja szét a pénzt a szegények között, s minden további nélkül végez is áldozataival, ha kell. Akár azt is mondhatnánk, hogy klasszikus antihősről van szó, de esetünkben még a hős címke sem biztos, hogy illik a karakterre.