Nem csalódtunk a Trónok harca folytatásában

2014.04.08. 15:09

Egyre keményebb és már-már kéjjel gyilkoló gyerekszereplő, nyárson forgó, táplálkozásra szánt emberi kéz, mérhetetlenül cinikus Joffrey, leszbikus flört és pár fedetlen női mell – elindult a negyedik évad.

A negyedik évad – amely rögvest nézettségi rekorddal nyitott – forgatása 2013 júliusában kezdődött Észak-Írországban, majd utána utazott a stáb a már megszokott Dubrovnikba, továbbá Split környékére, Izlandra. A korábbi számok és nemzetközi érdeklődés mellett nem volt kérdéses a folytatás egy percig sem, David Benioff és D. B. Weiss showrunneri munkák mellett hét epizódot írtak, Bryan Cogman kettőt vállalt, a regényfolyam atyja, George R. R. Martin pedig egy rész forgatókönyvéért felel. Őt amúgy szokás temetni, aggódni azért, hogy meghal, mielőtt befejezheti epikus méretű munkáját, de valójában még csak 66 éves, nem is értjük ezt a fajta hisztit.

Forrás: HBO

A folytatásban, a negyedik évad első részében nagy meglepetés nem éri a nézőt: Tywin Lannsiter változatlanul gőgös, akarnok és cinikus, Joffrey Baratheon pedig rendületlenül hozza a tenyérbemászó kis szemétláda karakterét, akit mutáló hangja tesz különösen idegesítővé (ő ezzel a roppant pökhendi figurájával igen előkelő helyre került a Trónok harca legnagyobb szemétládáit összegyűjtő toplistánkon). Mindössze tíz percet kell várnunk egy kiadósabb meztelenkedésre, leszbikus , homoszexuális flörtre, tizenötöt egy brutálisabb, kegyetlenebb jelenetre. Tyrion a korábbiakhoz képest visszafogottabb és sebezhetőbb, gyötrődő figura lett, a sárkányok viszont egyre nagyobbak, és már nem játékosan pajkosak, annál jobban látszik, milyen erős fegyver lesz belőlük, ha egyszer végre Daenerys elszánja magát, és visszatér, hogy elfoglalja ősei trónját.

Forrás: HBO

Cersei és Jaime Lannister tipródása és se veled, se nélküled-kapcsolata is folytatódik, de míg előbbi inkább csak ingerült és sértődött, utóbbinak van oka az örömre, hiszen kap egy szép aranykezet, próbálgatja is érdeklődve. Röviddel később egy újabb emberi kéz kap szerepet, de ez már nyársra van húzva, nyilvánvalóan valaki kiadós ebédre készül. Havas Jon ebben a részben csak egy másodrangú epizódszereplő, csak annyi ideig látható, amíg egy kandalló mellett leolvad a hó egy csizmáról, annál feltűnőbb viszont Margaery Tyrell szépsége, de persze ez nem új, a Tudorokban már megcsodálhattuk (nemrég pedig vetkőzött is).

Forrás: HBO

A legfeszültebb és leginkább akciódús jelenetekért a végéig kell várnunk, ott Arya és a Véreb keveredik csetepatéba. George R. R. Martint szokás dicsérni azért, mert karakterei fejlődnek, állandó változásban vannak, és senki nem csak egyszerűen fekete vagy fehér. Arya itt már nem az a cserfes kislány, pimasz fruska, akit a legelején láttunk, most már-már ijesztő látni, amit mosolyogva, szinte kéjjel szúrja a Tű nevű kardját egy gazfickó torkába. A Véreb (keresztneve alapján a magyar származású Sandor Clegane) egy roppant ellenszenves gyilkológépként, sötét gazemberként lett bemutatva egykoron, de mostanában már azon kapja magát a néző, hogy rokonszenvez vele – noha egy sötét sikátorban azért nem futnánk össze vele.

Forrás: HBO

Az évadpremier egy csirkerágcsálós jelentettel ér véget, amely a Los Pollos Hermanos reklámszpotja is lehetett volna akár, illetve látjuk a háború utáni, félig elpusztult vidéket, a baljós, fekete füstcsíkokat: ebben a világban folytatódnak a kalandok egy hét múlva, csak győzzük kivárni.

Forrás: HBO

Itt nézze meg az első részt!