Szinkron nélkül nem lenne néző

Vágólapra másolva!
A nemrég indult Paramount Channelt üzemeltető Viacom kommunikációs és marketing vezetője szerint ha felirattal adnák a filmjeiket, hamar elbuknának. Az, hogy nem az 1-2 éves sikerfilmekkel nyitnak, a stratégia része.
Vágólapra másolva!

Lakinger József, a frissen indult Paramount Channelt, valamint a Comedy Centralt, a Nickelodeont, a Vivát és az MTV-t üzemeltető Viacom kommunikációs és marketing vezetője szerint megéri próbálkozni egy olyan tévés piacon, amelyet a szakma is túlzsúfoltnak lát. „A piac valóban zsúfolt, de a viszonylag újonnan bekapcsolódó Nickelodeon és Comedy Central csatornáinkkal már megtapasztaltuk, hogy milyen a nézőért állandó harcot folytató magyar piacon jelen lenni" – mondta.

Szinkronnal megy minden, mert a magyar piacon nem tudna könnyen megélni egy csak feliratozó tévé. „Szinkron nélkül egy szélesebb nézőközönségnek szóló csatorna - mint a Paramount -, gyakorlatilag halálra lenne ítélve. Érdekes, hogy ugyanakkor a környező országokban- mint például Románia, Szerbia, vagy Horvátország - a híreken és a helyi gyártású tartalmakon kívül minden mást felirattal néznek, még a nagy kereskedelmi csatornákon is. De akad olyan terület is, ahol még 2014-ben sincs senkinek baja az alámondásos verzióval, például Lengyelországban" – mesélte.

A Paramount itthon nem az új nagy dobással nyitott, Lakinger szerint ez viszont teljesen tudatos döntés volt a részükről, és ez a Paramount Channel pozicionálásából, illetve a piaci törvényekből is fakadt. „Úgy gondoltuk, hogy a csatornát nem a filmek első vagy második körös vetítéseit megvásárló adókkal versenyeztetjük. Megtehettük volna, de nem lett volna értelme, mert akkor a filmcsomagokba kerülünk a szolgáltatóknál. A Paramount inkább maradt a családi csomagban, és a kínálatot elsősorban a közelmúlt nagy klasszikusai vonalon állítottuk össze, az elmúlt 20-25 év filmsikereiből és díjnyertes alkotásaiból kiválogatva" – jelezte.

90 százalékban úgynevezett „recent classics" szelekcióból kerülnek ki a filmek, emellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a premierekre és a piacon még kevésbé - vagy egyáltalán nem - ismert közönségfilmek bemutatására is. „Negyedévente veszünk újabb tartalmakat és integráljuk be azokat a csatorna kínálatába. Lesznek sorozataink is" – tette hozzá.

A Paramount filmtár egyéb hollywoodi stúdiók, független stúdiók és helyi forgalmazók filmjeivel is kiegészül, tehát vannak, és a jövőben is várhatók európai filmek, ha nem is olyan arányban, mint az amerikaiak. Ezek túlnyomórészt koprodukcióban készült alkotások lesznek.