VV6: Teo megy párbajra, utána meg jó eséllyel haza

Vágólapra másolva!
A végjáték felé közeledő Való Világban újabb kiválasztás volt.
Vágólapra másolva!

Megint kiválasztás volt az RTL II valóságshow-jában: Zsófi Teóra tette a jelét, ő pedig visszaadta azt, úgymond. Ezután Aurelio következett, Zsófira rakta, ezután sorban érkezett Iza, Viki és Krisztián, akik mindhárman a bevállalós lányra pakolták a kiválasztó jelüket, mindannyian azzal érveltek, hogy a top 5-be ne kerüljön be senki párbaj nélkül – írta a VV6 honlapja.

A VV6 hetedik Kiválasztottja tehát Teo lett, aki, mint mondta, egyáltalán nem lepődött meg a végeredményen, sőt teljesen biztos volt benne, hogy ő megy majd párbajozni. Bár az Origo olvasóinak szavazása nem mérvadó, csak egy játék, az erőviszonyokról azért elárul egyet s mást: például azt, hogy Teo tökéletesen esélytelen a főnyereményre, ő biztosan nem viszi el a kocsit, lakást és a 12 milliót, úgyhogy még jobban is jár, ha most esik ki, és nem végén csalódik nagyot.

Nézi még a műsort? Kinek drukkol? Szavazzon!