VV Krisztián: Iza szerint nem leszek mellőzve

VV Krisztián
Vágólapra másolva!
Büszke arra, hogy bekerült a Való Világba, és két párbajt is sikerrel vívott meg. A vége előtt egy héttel botlott, ezzel elbukta a kocsit, a lakást, a 12 milliót is.
Vágólapra másolva!

„Ha egy hétig tartott volna a párbaj, lehet, hogy átbillen az arány" – sóhajtozott kiesése után Krisztián, a VV6 szereplője a 8:08 Minden Reggel című műsorban. „Nem vagyok csalódott, de rossz visszanézni, amikor veszít az ember. Szerettem volna elvinni a főnyereményt, de fogalmam nincs, mihez kezdjek." Sok ezer jelentkező közül bekerült a villába, és két párbajról kétszer győztesen tért vissza, ez neki ez már hatalmas dolog.

Úgy látja, Iza sokszor megkönnyítette, de meg is nehezítette a dolgát benn. „Nagyon megszerettem ezt a lányt, bár bennem maradt egy tüske egy vitánk után. Megbocsátani meg tudtam, elfeledni nem lehet. Tesómmal találkoztam, ez szóba sem került, csak annak örült, hogy 103 nap után újra láthat. A családom büszke rám, hogy nem csináltam semmilyen hülyeséget a feszült percekben" – magyarázta

VV Krisztián Forrás: RTL II

Izával roppant nyomasztó „se vele, se nélküled"-kapcsolatban éldegélt, amely nyilvánvalóan nem jött volna létre kinn, csak egy hermetikusan elzárt, mesterséges közegben – véljük mi. Krisztián viszont romantikus ábrándozó, a jelek szerint: „Megvárom, ketten egy vacsora közben leülünk megbeszélni, mi legyen. Ő azt mondta, hogy kinn, ahol jönnek majd a hódolói, akkor sem leszek mellőzve" – tűnődött.

Alább a Life.hu egészen friss videója a kiesettel: