A Klondike tanulmány az emberi viselkedésről

2014.06.02. 09:04

Ridley Scott a Discovery Channel segítségével megidézte Jack London világát a csatorna első saját gyártású fikciós sorozatában. Az amerikai aranyláz idején játszódó történet izgalmas jelenetekkel, érdekes és furcsa karakterekkel operál, miközben ragyogó tájakon játszódik.

Richard Pembroke programigazgató szerint már jó ideje szerettek volna fikciós sorozatot készíteni a tévétársaságánál. „Ehhez olyan történetet akartunk, amely illeszkedik a nézőink igényeihez, de egy tágabb közönségnek is szól. A Klondike-ban mindez adott: történelmi alapokra épülő, nagy ívű, drámai történet, ahol kulcsszerepet játszik az arany és a túlélés is" – mondta az Origo megkeresésére.

Ez az elképzelés Ridley Scottot is izgatta, aki produceri feladatokat vállalt magára a munka elkezdésekor. „Amikor hallottam a műsor ötletéről, Jack London neve hallatán felkaptam a fejem. A hatvanas években szerettem volna filmet készíteni az életművéből. Nagyon megragadott az általa leírt Whitehorse városának egészen bizarr módon alakuló világa. A bő egy évig tartó aranyláz alatt az árak az egekbe szöktek, hihetetlen mennyiségű pénz volt a zsebekben, mégsem voltak gyilkosságok és rablások. Az emberek becsületesek voltak. Ez a furcsa szellem a Klondike-ban is visszaköszön, de túl is nő ezen a sorozat" – nyilatkozta korábban.

Forrás: Discovery Channel

A főszerepet alakító Richard Madden úgy érzi, hogy a Klondike egy tanulmány az emberi viselkedésről. „Itt az emberek mindennap az életben maradásért küzdöttek, amiben nincs helye színjátéknak, és így beleláthatunk a lelkükbe. Eredetileg azt gondoltam, hogy úgyis egymás torkának esnek, önzőkké válnak, de ez egyáltalán nem igaz. Bill Haskell szerepében megtapasztalhattam, hogy sokkal inkább a jót hozza ki az emberekből, amikor ilyen nagy a tét."

Forrás: Discovery Channel

Egyetért vele a magyar hangját adó Zámbori Soma is, akit egyébként Bear Grylls hangjaként ismerhetnek a hazai Discovery Channel nézői. Az Origónak elmondta, hogy jó történetet láthatunk, amit sok pénzből, nagy munkával hoztak össze profi szakemberek. „Egyértelműen látszódik az igényesség, az odafigyelés. Izgalmas a szerepem is, kíváncsian várom, hogy ha lesz folytatás, hogyan alakul majd a sorsa. Úgy gondolom, hogy a Klondike olyan világba vezeti a nézőt kicsit naturálisan, ahová egyébként nem tudnánk eljutni. Olyan létező, valóságos világot mutat be, amelyet így még nem láthattunk soha!"

Peller Mariann szólaltatta meg Belinda Mulrooney figuráját, akit a tehetséges Abbie Cornish alakít. Az ismert magyar színésznő szerint nehezen elképzelhető, hogy egy ilyen fiatal nő ennyire határozott tudjon lenni egy ilyen környezetben. „Szerintem férfiként is félelmetes lehet így élni. Én nem vagyok ilyen vezető típus, nekem kell társ, hogy ha elakadok, tudjon segíteni. Színészként persze szívesen vállalnék hasonló szerepet, de egyelőre nekünk csak a szinkron jut. A család és a többi munka mellett ez egy igazi szerelem. Itt kiélhetem a kreativitásomat, az eredmény nem sülhet el rosszul, és nagyszerű, hogy még fizetnek is érte."

Forrás: Discovery Channel

Az idősebb generációt képviseli a sorozatban Sam Shepard, aki Judge atyát játssza. Az ő megszólaltatója Harsányi Gábor. Ő túl van több ezer szinkronon, de nem emlékszik arra, hogy dolgoztak volna ezelőtt „együtt". Viszont jó kiegészítő sportnak tartja a szinkronizálást. Judge atya szerepét is kihívásnak tekinti. „Az elkészült részek alatt megismertem az amerikai színész eszköztárát, érzem, hogy mit akar elérni a játékával. Számomra a színpad az igazi az életemben, de ha az időmbe belefér, elvállalok minden szerepet a mikrofon előtt is. Számomra a szinkron különleges dolog, fontos, hogy a mimikát, a gesztusokat jól lehessen érezni, követni. Jó érzés, hogy neves színészeket szólaltathattam meg, a pályám alatt Danny Kaye-től Fred Astaire-ig voltam szinte mindenki, de nagyon szerettem a Casinó-ban Joe Pesci játékát vagy nem olyan régen Anthony Hopkinst a Hitchcock-ban."

A szinkron a Mafilm műtermeiben készült Dóczi Orsolya szinkronrendező vezetésével, a sorozat vasárnaponként 21 órától látható lesz a Discovery Channelen.