Üzent Bajor Imre ügyvédje

bajor imre színész életút
Bajor Imre a Heti Hetesben
Vágólapra másolva!
A színész beleegyezése nélkül a betegségét sem lehet pontosítani - véli.
Vágólapra másolva!

"Bajor Imre saját egészségi állapotát a magánügyének tekinti. Szeretnénk végre véget vetni a találgatásoknak és a kéretlen, sokszor teljesen hiteltelen nyilatkozgatásoknak. Imre küzd, és mint elmondta: végre gyógyul. Ezt pedig úgy tudja leginkább megtenni, ha békén hagyják, pihen, és nem szembesül a betegségével szinte naponta. Az egészségi állapota kizárólag rá tartozik, amiről nem mások szájából szeretne értesülni. Ugyanakkor azt is megérti Imre, hogy sokan aggódnak érte, kíváncsiak minden apró biztató jelre, hiszen szeretik őt. Éppen ezért a megfelelőnek ítélt hírcsatornán keresztül tájékoztatják majd időről időre a közvéleményt" – nyilatkozta a Blikknek dr. Hegedűs László ügyvéd, a család jogi képviselője, aki szerint a színész házaspár tudta és beleegyezése nélkül még a betegség mibenlétét sem lehet közölni a továbbiakban.

Bajor Imre a Heti Hetesben Forrás: RTL Klub