Lesz Dr. Csont 2015 után is?

Dr. Csont
Vágólapra másolva!
Úgy tűnt, hogy a 10. lesz az utolsó évad. Most mégis alakul valami.
Vágólapra másolva!

Ősszel jön az itthon is felettébb kedvelt Dr. Csont újabb, 10. évadja, amelyről a Fox korábbi programigazgatója, Kevin Reilly még azt nyilatkozta, hogy az utolsó lesz. Peter Rice, a tévétársaság ügyvezetője szerint azonban ez a meccs még nem lefutott. „Remélem, hogy a tizedik nem az utolsó évad, hiszen egy fantasztikus sorozatról van szó. Ez Emily Deschanel és David Boreanaz utolsó évadja a szerződésük szerint, úgyhogy szükség lesz egy tárgyalásra... de én remélem, hogy visszatérnek még" – közölte.

A sorozat 2005-ben rajtolt, 190 epizód készült eddig. Nézettségben a hatodik évad volt a csúcs, 11,5 millió követővel, jelenleg átlagosan 8-9 millió amerikai nézi első vetítésre.

Dr. Csont