Mely Trónok harca-szereplő futhat be mozis karriert?

Sophie Turner
Vágólapra másolva!
A kis Bran bajosan, csúnya kamasz lett, Sansa viszont már most is próbálkozik.
Vágólapra másolva!

2014-ben kétségkívül a Trónok harca volt a világ legfelkapottabb sorozata, sorra döntögetett tévés, HBO-s rekordokat, a tévéiparral foglalkozó oldalak naponta szállítottál róla a híreket. A Wire a napokban azt tippelte meg, mely színésznek milyen lehetősége van mozifilmes sikerre, ki tud A-listás hollywoodi sztár lenni.

Isaac Hempsteadre, azaz Bran Starkra a lap csak óvatosan fogadna, 1:9-hez az esélye. Ő az első évadban még egy karakteres, helyes kisfiú volt, de korából adódóan rajta látszik leginkább, hogy négy év elmúlt az első forgatás óta, csúnya kiskamasz lett. Ráadásul nagy színészi játékra nem számítanak tőle, hiszen karaktere rokkant, három éve leginkább hóban hever vagy Hodor cipeli.

Sophie Turner

A képen is látható Sophie Turner már jobban áll: a fotó az Another Me című film promóciós anyaga, ebben a mozifilmben debütál Sansa (a lap szerint ennek ellenére csak 1:6-hoz az esélye, hogy mozisztárként befut). Sorozatbéli húga, Arya, azaz Maisie Williams majdnem akkora kedvenc a rajongók körében, mint Tyrion, rá a Wire is merne pénzt feltenni, 2:5-höz áll náluk. Nem egy szépség, de ha megfelelő figurát kapna, bizonyíthatna.

Gwendoline Christie már nagyjából be is futott azzal, hogy az új Csillagok háborúja filmbe beválogatták, Kit Harington 25%-os eséllyel indul Hollywoodban (legalábbis a lap szerint), Emilia Clarke (Daenerys) viszont 50%-kal rajtol. Neki három dühös sárkánya és hadserege is van, úgy meg könnyű érvényesülni.