Újra sorozatban keménykedik Xena

Lucy Lawless
Vágólapra másolva!
2012-ben olajfúró hajók ellen ment, pucérkodott, most megint forgat.
Vágólapra másolva!

Lucy Lawless megint sorozatban lesz látható, az Agents of SHIELD találta meg egy szereppel. A jól tájékozott Variety sem tudja még, kit alakít majd, de vélhetően 1-2 részes vendégszerepről van szó.

Lawless 2012 elején még azzal került a lapokba, hogy hat társával együtt engedély nélkül szállt meg olajfúró hajót Új-Zéland partjainál. Az akcióban hat Greenpeace-aktivista vett részt az új-zélandi születésű színésznő mellett: a kutatásra induló Noble Discovererre azért mentek fel, hogy így protestáljanak a Déli-sark kiaknázása ellen. A Shell által bérelt hajót 77 órát keresztül tartották fel.

Lucy Lawless Forrás: AFP/Frederic J. Brown

A Xena mellett számos sorozatban bukkant fel, láthatták az L című leszbisorozat, a Spartacus, a Városfejlesztési osztály vagy a Csillagközi romboló nézői is. A színésznővel az Origo is interjúzott, itt vall arról, zavarta-e a meztelenkedés a Spartacusban és arról, milyen tárgyakat csent el a Xena forgatásáról.