Mennyit keresnek a menő sorozatszínészek?

Ashton Kutcher
Vágólapra másolva!
A tévés színészek köztül Ashton Kutcher keres a legjobban, sorozatbeli lakótársa pedig az NCIS főszereplőjével van egy szinten.
Vágólapra másolva!

A legjobban kereső tévés színészek listáján ezúttal is Ashton Kutcher végzett az első helyen - ahogyan 2011-ben és 2012-ben is. Évi 26 millió dolláros bevétele nemcsak a Két pasi - meg egy kicsi után kapott gázsijából származik, szerződése van például a Nikonnal és a Lenovóval is.

A Kutcher vígjátéksorozatában Alan Harpert játszó Jon Cryer az NCIS főszereplőjével, Mark Harmonnal fej fej mellett végzett a második helyen, mindketten évi 19 millió dollárt keresnek. Az Így jártam anyátokkal Barneyja, Neil Patrick Harris egymillióval marad el tőlük, őt pedig a Grace kliniká-ból ismert Patrick Dempsey, illetve Kevin Spacey követik, 16-16 millióval.

Idén is Ashton Kutchert fizetik meg a legjobban Forrás: AFP/Frederic J. Brown

A tévében mostanában ritkán látott Tim Allen jórészt stand-upos előadásaival keres meg évente 15 millió dollárt, míg A mentalista főszereplője, Simon Baker kénytelen beérni 13 millióval. Az Agymenők sztárja, Jim Parsons 12 milliót markol fel egy évben, bár ezt az összeget várhatóan jócskán megdobja majd a vígjátéksorozat producereivel kiharcolt új szerződése, mely alapján - a pletykák szerint - epizódonként 1 millió dollár jár neki.

Az évi 10 milliós álomhatárt a Forbes gyűjtése szerint átlépte még a szintén az Agymenők-ből ismert Johnny Galecki, az Így jártam anyátokkal két férfi színésze, Jason Segel és Josh Radnor, valamint Charlie Sheen és a Mad Men - Reklámőrültek sztárja, Jon Hamm.