Október 8-án rajtol az Amerikai Horror Story újabb évadja, amely jó eséllyel pályázik a kétezres évek legjobb horrorsorozata címére. Minden év külön történet, más helyen és más évben, nagyrészt ugyanazon színészekkel, akik persze különféle karaktereket alakítanak. Az első évad nagyrészt egy szellemjárta házban játszódott, a második, amely rettenetben és feszültségben még az elsőt is felülmúlta, egy elmegyógyintézetbe vitte a nézőt. A harmadik boszorkányokkal foglalkozott, talán nem volt olyan erős, mint az elsők, de a negyedik évad, amely egy rémcirkuszba visz, visszahozhatja az első kettő nyomasztó, de emlékezetes hangulatát.

A mostani évadban alapszereplő lesz Jessica Lange, Kathy Bates, Sarah Paulson, Angela Bassett, Frances Conroy, Evan Peters, Emma Roberts és Denis O'Hare, az újak közt felbukkan Michael Chiklis, Patti LaBelle, Finn Wittrock és John Carroll Lynch.

A teaserekben egy ketrecbe zárt nőt látunk, illetve egy férfit, akinek szögek állnak ki az arcából. A kis ízelítőkből is látszik, viszonylag kevés kacagásra, derűs pillanatra számíthat majd a műfaj és a sorozat iránt érdeklődő néző.