12 millió a közmédiás tehetségkutató fődíja

Vágólapra másolva!
Zajlik a Virtuózok tehetségkutató műsor meghallgatása, amelyre közel kétezer fiatal jelentkezett.
Vágólapra másolva!

Új tehetségkutató indul ősszel az M1 műsorán. A Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorba három korcsoportból várták a hangszeres fiatalok jelentkezését az ország minden területéről. A műsor a klasszikus zenei tehetségek bemutatását célozta meg, azzal a küldetéssel, hogy minél szélesebb rétegekkel ismertesse és szerettesse meg a komolyzenét.

A decemberben záruló műsornak ugyanis a jelenleg alakuló öttagú zsűri döntése alapján három győztese is lesz (korcsoportonként egy), akik mind egy-egy lemezfelvétellel, illetve egy-egy amerikai fellépéssel gazdagodhatnak. Hármuk közül pedig a nézők választják majd ki azt az egy szerencsés fődíjast, aki egy éven át havi egy millió forintot kap, amit zenei karrierjére fordíthat.