Interneten párkeresőket zártak össze egy hétre

Love Prison
A Love Prison első párja, Jeanne és Billy
Vágólapra másolva!
A pároknak hét napot kell együtt tölteniük úgy, hogy előtte még sosem találkoztak.
Vágólapra másolva!

Az A&E csatornán szeptember 8-án indul a Love Prison című párkereső műsor, amely furcsa helyzet elé állítja az online ismerkedőket. A műsorban olyan párokat zárnak össze egy házba, akik addig csak az interneten keresztül találkoztak, személyesen még sosem. Most hét napot kell együtt tölteniük egy légtérben, úgy, hogy csupán napi egy órára mehetnek ki a házból - sőt még a producerek sincsenek jelen, csak negyven kamera, amely figyeli minden percüket. Az első epizód már premier előtt megnézhető az A&E honlapján.

A Love Prison első párja, Jeanne és Billy Forrás: A&E