Meghátrált a Class FM az erőszakolási ügyben

Morning Show
Vágólapra másolva!
A rádió vezetése levonta a megfelelő következtetéseket. Kampány is lesz.
Vágólapra másolva!

Az ELTE gólyatáborában történtekkel a Class FM Morning Show című műsora is foglalkozott, majd a műsort többen támadták a médiában, mondván, a műsorvezetők nem voltak egyértelműen elítélők, és poént csináltak a nemi erőszakból. A rádió szeptember 4-én közleményben reagált, ebben kifejtik, hogy az eset kapcsán levonták a megfelelő következtetéseket (ezeket nem részletezik – a szerk.), és házon belül megtették a szükséges lépéseket. "A rádió, a rádió vezetői, a műsor és személyesen Sebestyén Balázsék kérték a sértett Hölgy elnézését és bocsánatát. Tették ezt azért, mert sem a Class FM, sem a Morning Show, sem Sebestyén Balázs, sem Vadon János, sem Rákóczi Ferenc nem szándékozott gúnyolódni a történteken, sem a megmagyarázhatatlan és mélységesen elítélendő cselekedeten" – áll a szövegben.

A rádió közlése szerint az ELTE rektorának a segítségét kérték, szerintük az egyetem vezetőjének munkatársai megtették a megfelelő lépéseket, és az üzenetet kérésüknek megfelelően tolmácsolták. „Azért választottuk ezt az utat, mert úgy ítéltük meg, hogy az általunk képviselt vállalati érdekeknél és a személyes szakmai reputációnknál sokkal fontosabb, hogy ne tépjünk fel amúgy is nagyon fájdalmas sebeket újra, így a nyilvánosság igénybevétele helyett a személyes módját választottuk gondolataink kifejtéséhez" – áll a szövegben kissé nyakatekert módon.

Forrás: Próbakő Kommunikáció

A Class FM szerint az eset rávilágított arra, hogy „a Class FM médiapiaci súlyánál fogva és az ebből következő felelősségének tudatában" nem teheti meg, hogy szó nélkül elmenjen olyan társadalmilag fontos ügyek mellett, amelyek a hazai mindennapok részeként jelen vannak, de minden józan európai és egyetemes alapértékkel összeegyeztethetetlenek. A rádió mea culpája mellé péntek reggeltől egy egy hónapos intenzív kampányt indít a nők elleni erőszak megállítása érdekében. „Elítéljük az erőszakot, nem volt szándékunk a sajnálatos és megmagyarázhatatlan tetten gúnyolódni, s ha bármely mondatunk, szavunk, gesztusunk bántó vagy sértő volt, akkor bocsánatot kérünk!" – áll a szövegben.

Rákérdeztünk, melyek a "megfelelő következtetések" és a "szükséges lépések", de csak annyi választ kaptunk, hogy ezek a rádió belső ügyei.