A National Geographic Channel műsorán szeptember 16-án indul az Apokalipszis: Az első világháború című sorozat, amely ötszáz órányi korabeli filmfelvételből válogatva, levelekkel és naplórészletekkel megtámogatott narrációval mutatja be az első világháború borzalmát. A csatorna a sajtónak már júliusban levetítette az első epizódot a londoni hadtörténeti múzeumban, ahol az Origo tudósítója is jelen volt.

Londontól szokatlan napsütésben érkezem meg az Imperial War Museum, vagyis a helyi hadtörténeti múzeum impozáns épületéhez, amelyet féléves szünet és jelentős átalakítás után júliusban nyitottak meg újra a látogatók előtt – egy olyan nagyszabású esemény keretében, amelyen még Vilmos herceg és David Cameron is jelent volt. Ehhez mérten a múzeumban pár nappal később is igen nagy még a tolongás, a legtöbben a frissen megnyitott kiállításra kíváncsiak, amely az első világháború századik évfordulójára emlékezik.

A londoni hadtörténeti múzeumFotó: Apats Gábor - Origo

Repülőgépek lógnak a plafonról

Az Apokalipszis: Az első világháború két producere, Louis Vaudeville és Josette D. Normandeau társaságában nézem végig a kiállítást, amelyen természetesen magyar nyomokra is bukkanok, de egy hatásos installáció segítségével például azt is átérzem vagy fél percre, hogy milyen lehetett a lövészárokban ücsörögni annak idején.

Az Imperial War Museum belső tereForrás: National Geographic Channel

A múzeum aulájában repülőgépek lógnak a plafonról, a látogatók pedig katonai dzsipeket, ágyúkat és rakétákat kerülgetve vághatnak át a csarnokon. Az egyes emeletek a hadviselés különböző korszakait mutatják be az első világháborútól napjainkig, természetesen inkább azokra az eseményekre koncentrálva, amelyek a briteket is érintették – de nem kizárólag azokra, hisz például a World Trade Center egyik szétroncsolódott ablakkerete is megtalálható a gyűjteményben.

Állófogadáson itt nem lehet jóllakni

A National Geographic Channel a múzeum egy látogatók elől elzárt részében, egy erkélyes folyosón rendezi meg a vetítést megelőző állófogadást, amelyet ugyan koktélpartinak hirdetett meg, de leginkább pezsgőt és bort szolgálnak fel a hoszteszlányok – meg valami ismeretlen eredetű italt, ami mojitónak néz ki, csak sokkal zavarosabb, nem is fogy nagyon. Kísérőként a brit sajtóeseményeken manapság divatos minifalatkákat szolgálnak fel, amelyekből egy egész tálcával sem laknánk jól, de legalább finomak: baconbe tekert hús, mártogatós zöldségek, pirítóson lazac.

Pezsgő és minikaja várja a vendégeketForrás: National Geographic Channel

Az eseményre nagyjából ötven vendéget hívott meg a National Geographic Channel, ebből húsz újságíró – elvileg a világ minden tájáról, de csupán portugállal néggyel futok össze. Egyetlen magyarként a spanyol kolléganővel, a franciaországi zarándokhelyről elnevezett Lourdesszel beszélgetek, aki a magyarok szerepéről kérdez az első világháborúban. "Hogy is hívták azt a fickót, akit lelőttek? Egy zenekart is elneveztek róla" – tanakodik. "Franz Ferdinand" – felelem mosolyogva.

Meglepődtek, mennyi filmfelvételt találtak

A Kozmosz nagyszabású, mozitermes bemutatójához képest a mostani vetítés szűk közönség előtt, egy nagyobb tévéről zajlik egy díszteremben, amelyet háborús festők képei díszítenek – mellettem épp Sir William Orpen Soldiers and Peasants, Cassel című festménye lóg.

Kezdődik a vetítésForrás: National Geographic Channel

A vetítés előtt Louis Vaudeville elmondja, hogy a szériával korábbi sikersorozatuk, az Apokalipszis: A második világháború vonalát követték: érzékeny módon, emberi oldalról próbálták bemutatni a háború borzalmát, hogy az újabb generációk is megismerhessék az akkori folyamatokat – ezt erősíti a narráció is, amely jobbára levelekre, naplórészletekre, irodalmi idézetekre támaszkodik. 

Egy képkocka a sorozatbólForrás: ECPAD/National Geographic Channel

A producer azt is elmesélte, mennyire meglepődött, hogy a kutatás során ilyen elképesztő mennyiségű filmfelvételt találtak, hisz a filmezési eljárást alig húsz évvel az első világháború előtt fedezték csak fel – ennek ellenére nagyjából ötszáz órányi anyagból tudtak válogatni, ebből lett az ötórás sorozat. A felvételeket utólag kiszínezték, de ragaszkodtak a hitelességhez, rengeteg időt töltöttek például az egyenruhák színrendszerének tanulmányozásával. (A sorozatból ollózott állóképekből már korábban bemutattunk egy adagot.)

Szarajevó, mint egy sikoly

A végeredmény nagyon is élőnek hat, a háború tényleg emberközelbe kerül, személyessé tud válni. A Harag című első epizód például a háború utolsó napján indul, és elmeséli a talán utolsóként elesett katona, egy kanadai férfi történetét – majd visszakanyarodik a háború kitöréséhez, és onnantól kezdve kronologikusan tárgyalja az eseményeket. Életre kelnek olyan jelenetek, amelyeket eddig csak a történelemkönyvekből, fotókról ismertünk, az egyik képsoron pedig a még meglehetősen vékony Churchill is feltűnik.

Forrás: ECPAD/National Geographic Channel

A narráció néhol kissé patetikus, Szarajevó neve például egy utcákon áthatoló sikolyra emlékezteti a készítőket: "Sarajevo – sounds like a scream on the streets" – halljuk. Ezt a fajta pátoszt azonban nehéz elkerülni egy ilyen súlyos témánál, és ezzel együtt is át tudjuk érezni az eseményeket, még azt a fajta eufóriát is, amely a harctérre indulva uralkodott el a katonákon – hisz, ahogyan Stefan Zweig is megírta, a béke évtizedei után az emberek mit sem tudtak a háborúról, csupa romantikus elképzelés élt bennük. Nos, a nézőkben ezek a záró epizódra biztosan elmúlnak.

A vetítés után interjút készítettünk a két producerrel is, ezt jövő hétfőn közöljük. A sorozatot szeptember 16-tól keddenként 21 órától vetíti a National Geographic Channel, többet megtudhat a produkció honlapján.