Ígéretes sorozatok, amelyeket soha nem láthatunk

Julie Gonzalo a Day One főszereplője - lett volna
Vágólapra másolva!
Előfordul, hogy több millió dollár elfolyik egy tévés projektre, majd a néző egy kockát sem lát belőle, mert a vezetők visszalépnek. Nem nézhetünk nagy ívű, ókori, egyiptomi drámát, nem tudjuk meg soha, mi lett az apokalipszist túlélő csapattal, a társas házban lakókkal, és a neten barátkozó fiatalok is végleg magukra maradtak.
Vágólapra másolva!

Sokan támadják a filmes és tévés producereket azzal, hogy már nincsen eredeti ötletük. Ez természetesen badarság, hiszen akad rengeteg ötlet és merész elképzelés is, csak éppen film vagy tévésorozat készítéséhez sokkal több erőforrás (pénz) kell, mint mondjuk egy könyv vagy képregény megírásához, így ha valakinek eszébe jut valami tényleg érdekes-izgalmas, mondjuk tévés platformra, egyáltalán nem biztos, hogy meg tudja valósítani.

Az, hogy a nem feltétlenül túl ötletes, inkább a könnyebben eladható produkciók kerülnek a képernyőre, csakis a stúdióknak róható fel. Azoknak a stúdióknak, amelyek évente több mint ezer sorozatötletet kapnak, melyek előterjesztései és többoldalas dokumentumai alapján kiválasztanak durván 10%-ot, amelyeknek megíratják a forgatókönyvét - hogy ezeknek a pilotszkripteknek is kiszórják a nagyját, és végül valóban a krémből, a felső 10% 10%-ából leforgassák a pilotepizódot. Hogy aztán ezen epizódoknak is csak nagyjából a harmadát rendeljék meg.

Julie Gonzalo a Day One főszereplője - lett volna Forrás: AFP/Valery Hache

Mindebben ráadásul az a csavar, hogy még a sorozatmegrendelés sem jelent biztosítékot a képernyőre kerüléshez, hiszen a múltban nem egyszer előfordult, hogy a stúdiók által istápolt és több tucatszor finomhangolt szériák mégsem láttak napvilágot. Ami mindenképp furcsa, hiszen ha belegondolunk, attól, hogy a csatornák vezetőinek nem tetszik a készítők által produkált végtermék, még mindig van arra némi esély, hogy a nézőknek bejöjjön.

Lássunk pár olyan sorozatot, illetve sorozattervet, melyekben az ötlet-, a pilotforgatókönyv- és pilotfázisban is bízott annyira az adott csatorna, hogy megrendelje őket, majd pedig a készítési munka elkezdése után mégis úgy döntöttek, hogy nem kérnek a sorozatból.

Us & Them

Az egyik legfrissebb példa az amerikai Fox komédiája, melyet tavaly májusban rendeltek be sorozatnak. Ez után nem kellett sokat várni az első baljós előjelekre, hiszen a csatorna elég hamar megnyirbálta a kért epizódszámot. Azonban hiába kellett 13 helyett csak 8 részben gondolkozniuk a készítőknek, a végeredmény még így sem találtatott képernyőképesnek. Mi pedig sosem tudjuk meg, hogy milyen lehet az a sorozat, amely a jó pár bemutatott és valóban szörnyű szériát is alulmúlja - a döntési pozíciókban lévők szerint.

Pedig az Us & Them egy Angliában már bevált sorozat, a Gavin & Stacey alapján készült komédia volt, ráadásul a főszereplők (Jason Ritter, Alexis Bledel) is igazi tévés veteránnak mondhatóak, a mellékfigurákról nem is beszélve. Az előzetesből pedig nem nagyon derül ki, hogy mi volt a gond.

Hieroglyph

Az ókori Egyiptomban játszódó misztikus sorozatot nem a pilot leforgatása után rendelték meg, hanem mindössze az első rész forgatókönyve alapján - a Fox csatornának ennyi is elég volt ahhoz, hogy belevágjon a gyártásba. Azonban miután elkészült az első rész, és befutottak a további verziók forgatókönyvei, a csatorna felsővezetésében úgy érezték, hogy a széria nem üti meg a kívánt szintet történet terén, így megkérték a stábot, hogy ne is kezdjen neki a folytatás filmezésének, jobb spórolni a költségeken, és így a színészek sem maradnak egy ballaszt projekthez kötve.

A döntés mindenképp szomorú, hiszen a Hieroglyph körítését tekintve mindenképp újdonság lett volna, és ilyenkor biztos vannak jó páran, akik jó néven vennék azt kívánják, ha nem az öltönyösök döntenének egy-egy pilot sorsáról, hanem mondjuk a nézők, akiknek szólna a sorozat. Más kérdés, hogy ennek számos technikai akadálya van, így nem igazán megoldható. Bár igaz, hogy például az Amazon pilotjainak sorsát látszólag a közönség visszajelzései határozzák meg.

Next Caller Please

Az amerikai NBC csatorna pár éve elhatározta, hogy mindenképpen megszerzi magának Dane Cookot, a humoristát, és megajándékozta őt egy komédiasorozattal, amelyben egy rádiós műsorvezetőt kellett alakítani, ami - nagydumás lévén - nyilván egy csepp akadályt nem jelentett volna neki.

Azonban valami történhetett a gyártási folyamat során, hiszen az illetékesek úgy döntöttek, hogy nem kérnek a komédiából, pedig ahhoz plakátok és előzetesek is készültek már.

Day One

Sokan várták a posztapokaliptikus Day One-t is annak idején, hiszen a története kifejezetten érdekesnek ígérkezett. E szerint adott egy globális katasztrófa, amit egy társasház lakó túlélnek, és nekilátnak újjáépíteni a társadalmat, no meg persze kideríteni, hogy mi is történt pontosan, mi váltotta ki az apokaliptikus eseményeket. A csavar a sztoriban az, hogy a ház lakóit előzőleg úgy válogatták össze, hogy képesek legyenek megmenteni a világot.

A sorozatterv egészen érdekes utat járt be, hiszen az NBC csatorna előbb úgy döntött, hogy folytatásos széria helyett inkább egy 4 részes minisorozatot készít belőle, majd pedig egy másfél órás tévéfilmet – amely, ha sikeres, akkor sorozat is lehet belőle. Ez utóbbi persze általában csak fedőszöveg, de mindenképpen több a semminél. Végül a Day One-ból végül semmi sem lett, még tévéfilm sem. El sem tudjuk képzelni, hogy mennyire siklott féle a projekt, hogy a csatorna a képernyőre sem engedte.

Friend Me

A komédia a CBS-re készült volna a mozifilmekből ismert Christopher Mintz-Plasse főszereplésével. A történet két huszonévesről szólt volna, akik vidékről Los Angelesbe költöztek, ahol menő állást kaptak, viszont nem tudnak megegyezni arról, hogy a közösségi életüket miképp építsék, így végül online próbálnak meg barátokat keresni.

Vannak sorozatok, amelyek a pilot után kisiklanak, rossz irányba indulnak el, azonban a Friend Me esetében más volt a helyzet, ugyanis a készítője, Alan Kirschenbaum elhunyt forgatás közben, és a csatorna úgy döntött, hogy inkább be sem mutatja a szériát, ha már az eredeti író nem tudja azt továbbvinni.

Haláleset szólt egyébként közbe a Showtime csatorna Happyish című komédiája esetében is, itt a főszereplő Phillip Seymour Hoffman halála után állt le a munka, és azóta sem dőlt el, hogy megpróbálkoznak-e új színészt keresni a helyére. A sorozatban az Oscar-díjas színész karakterének egy olyan munkahelyen kellett volna helyt állnia, amelyben a főnökei feleannyi idősek, mint ő.

Nem értek össze az ízek másodjára sem

A fenti berendeléseket követő visszamondások egy speciális válfaja a pilotok újraforgatása. A pilotfázisba kerülő projekteket olykor annyira szereti a csatorna, hogy újraforgatásokkal, vagy éppen szereplőcserékkel próbálják meg még jobbá tenni - előfordul, hogy hatalmas sikerrel, hiszen például a The Big Bang Theory, vagyis az Agymenők sem az először forgatott változattal vette le a lábukról a programmingosokat. És persze a nézőket.

Egyébként az Amazon mellett Angliában is előfordul olykor, hogy egy-egy elkészült pilotot a tévében mutatnak be, hogy a visszajelzések alapján döntsenek az esetleges folytatásról. Amerikában sem ismeretlen ez a megoldás, azonban általában mindez, mint már említettük, pusztán szavak szintjén van jelen, hiszen az ekképp bemutatott pilotokat a legtöbbször olyan időpontban adják le, amikor eleve lehetetlen, hogy sikeres legyen.