Összeállt az új zenei tehetségkutató zsűrije

A Virtuózok zsűrije
A Virtuózok zsűrije
Vágólapra másolva!
Október 17-én startol az M1 zenei tehetségkutató műsora, a Virtuózok.
Vágólapra másolva!

A Virtuózok Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora, a kereskedelmi csatornákon futó versenyekkel ellentétben itt kizárólag a klasszikus zenei képzettség és tehetség számít.

A szakmai csapata azokat a fiatalokat igyekszik megtalálni, akik kiválóan játszanak hangszeren, vagy jól teljesítenek klasszikus énekben. A zsűriben ott ül majd Batta András, Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, Miklósa Erika operaénekesnő, Némethy Attila, a Bartók Rádió zenei szerkesztője, műsorvezetője és Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész. A tehetségkutató két műsorvezetője Bősze Ádám és Varga Edit lesz.

A decemberben záruló műsornak az öttagú zsűri döntése alapján három győztese lesz (korcsoportonként egy), akik mind egy-egy lemezfelvétellel, illetve egy-egy amerikai fellépéssel gazdagodhatnak. Hármuk közül pedig a nézők választják majd ki azt az egy fődíjast, aki egy éven át havi egy millió forintot kap, amit zenei karrierjére fordíthat.

A Virtuózok zsűrije Forrás: Virtuózok/ MTVA