Egy játékost már most utálnak a Való Világban

2014.11.16. 21:33

Beköltözött az első hatos, van ott nagyszájú önimádó, aktmodell bombanő és szoláriumszökevény is.

2001-ben az RTL Klub felfigyelt az akkor erősödő televíziós trendre, a realitylázra, szemet vetett a Big Brotherre, a műsor jogait azonban a TV2 vásárolta meg. Az RTL ennek megfelelően kidolgozott egy hasonló beköltözős valóságshow-t, pár új szabállyal. 2002 őszére kész is lett az első villa, akkor még a Kunigunda úton, Óbudán: a Való Világ 1 pár nappal az első magyar Big Brother után rajtolt, ezzel lépéshátrányba került. Ennek ellenére a VV1 szép lassan behozta lemaradását, Majka személyében pedig kitermelt egy olyan tévés figurát, aki azóta is rendszeresen kap munkát.

A produkció másodjára már nem követte el azt a hibát, hogy hagyja a konkurenciát érvényesülni, a VV2-t ráindították a VV1-re, csak karácsony és szilveszter közt volt pár nap szünet. A második évad nézettségben tönkreverte a ráérősen, később startoló TV2-t, a Big Brother 2-t 2003 első hónapjaiban, annyira, hogy a rivális tévé azóta sem merte elővenni az amúgy világszerte népszerű Nagy Testvért. Ugyanazon év végén még elindult a VV3 is, az egyik szereplő, Pandora heteken át a legkeresettebb név volt az internetes keresőkben, a nézettség pedig végig szárnyalt.

Dani volt az első játékos a VV7-benForrás: RTL II

Hosszú szünet jött ezután, az RTL felmérései szerint nem mutatkozott jelentős igény erre a realityre, más formátumokat próbált ki a csatorna, mígnem 2010-ben újfent elővette a régi Jolly Jokert. Az volt az emlékezetes, több taktikus karakterrel készült széria, ahol két ellentábor alakult ki (Béci és társai, kontra Alekosz és Olivér), de itt tűnt fel Szandika vagy Baukó Éva is. A nézettség végig magas volt, 2011 őszén jött is menetrendszerűen a VV5, Attila győzelmével, majd 2014 elején a hatodik széria, amelynek végén Aurelio örülhetett.

Lement az első show

A hetedik menet november 16-án este indult, hat szereplővel. Elsőnek Danit mutatták be, nem tűnt reménytelen véglénynek, elképzelhető, hogy taktikus, okos játékos lesz. Fanni jött, kissé idegesítő hanggal, természetéből még nem sokat mutatott meg, de az a tény, hogy a szoláriumnál nincs számára fontosabb a világon, elgondolkodtató. Dóra volt a harmadik, igazi bombázó, aktmodell, de ruhában is remekül mutatott – ez a trió hatolt be elsőnek a felújított villába.

VV7, DóraForrás: RTL II

Vikcsu nagyszájú, „minden lében kanál" típusú nőnek tűnik, kicsit olyan, mint Viki volt az előző menetben, talán nem lesz annyira erőszakos és lekezelő. Utána jött Laci, aki egyből ellenszenves lett Lilunak és Istenes Bencének, be is szólogattak neki rendesen, az önmaga szépségében és menőségében látszólag biztos fiú nem is tűnt nagyon oldottnak. A végén még láttunk egy műmájer karaktert, Dennist, róla is csak pár adás után kaphatunk képet.

Itt megnézheti Dóra egy korábbi címlapfotóját, igen kevés ruhában, itt pedig mutatjuk a villát.

A hetedik játékost, Edinát, itt nézheti meg.