Nőtt a tévézéssel töltött idő

tévéző
Vágólapra másolva!
Két perccel többet tévéztünk idén, az első kilenc hónapban, mint 2013 ugyanezen időszakában. 25 percnyi tévéreklámot néz naponta egy átlagos magyar ember. 
Vágólapra másolva!

2014 októberében 105 magyar nyelvű csatornát foghattak a tévézők, ezekben nincsenek benne a városi és kerületi tévék – áll a Nielsen Közönségmérés kimutatásában. A verseny tehát továbbra is jelentős, és ezzel párhuzamosan nőtt a készülék előtt töltött idő: 2013 első 9 hónapjában ez 283 perc volt, idén ugyanebben az időszakban 285.

Médiaipari vélemények szerint ez a gazdasági válság hozadéka, ugyanis sokan nem tehetik meg, hogy moziba, étterembe, színházba, koncertre menjenek, szórakozásnak marad a tévé.

Forrás: Nielsen Közönségmérés

A csatornák közt az általános szórakoztató és az országos kereskedelmi tévék vezetnek, előbbiek aránya nőtt is egy év alatt (mint a fenti képen látható). 10 százalékos közönségarány fölött csak két tévé van a teljes lakosságban (RTL Klub, TV2), 1 és 2 százalék közé befért 10 csatorna, de 83 olyan akad, amely egy százalékos közönségarány alatt marad.

Elvileg napi 25 perc reklámot lát egy átlagos magyar (a mérés nem mutatja ki, ha valami épp akkor megy ki a konyhába vagy vesz egy újságot a kezébe). Napi 84 tévéreklámmal találkozik egy átlagos magyar: az idősebbek többel, a fiatalok kevesebbel. A gyógyszeripari termékeket népszerűsítik leggyakrabban, mint az alábbi képen is látható:

Forrás: Nielsen Közönségmérés