A dalválasztással lehetett a gond az X-Faktorban

Bella, X-Faktor
Vágólapra másolva!
Jakab-Péter Izabella és a Tha Shudras párbajozott az X-Faktor november 22-i adásában, végül a nézői szavatok alapján Szikora Róbert mentoráltjának kellett távoznia. Bella egy Madonna dallal lépett színpadra, ami talán túl nagy feladat elé állította a fiatal énekesnőt.
Vágólapra másolva!

A hatodik élő adás a siker, pénz, csillogás témakörében zajlott, Madonna dalát pedig hiába énekelte el komolyabb hiba nélkül a versenyző, az eredetihez képest meglehetősen halvány volt. "Minden dalt átdolgoztunk és próbáltunk a saját személyiségünkhöz öltöztetni. Megvolt benne a Madonnás és a Bellás is szerintem"- felelte az RTL Klub reggeli műsorában, mikor a dalválasztás került szóba.

Az X-Faktor kiesője egy kis erdélyi faluból érkezett Budapestre, nehezen szokta meg a nagyvárosi pörgést, végig hiányzott neki az otthona. "Mikor idejöttem, szerény kislány voltam és nem mertem nyitni. A tehetségkutató sok önbizalmat adott nekem, és az is boldoggá tesz, hogy az emberek bizalmat szavaztak nekem. A mentorom azt mondta a búcsúzásnál, hogy ne adjam, fel, mert ez az út eleje. Nagyon várom, hogy hazamenjek, hiányzik a nyugalom és a meghittség, ami otthon van. Meg tudtam szokni az itteni hangulatot és alkalmazkodtam a városi élethez, de jó lesz hazatérni."

Hiányzik már az otthona, örül, hogy hazatérhet Forrás: RTL Sajtóklub