Nem elég trendi az X-Faktor kiesője

Borbély Ricsi, X-Faktor
Vágólapra másolva!
Az X-Faktor 100. adásában a mentorok nem tudták eldönteni, hogy a Tha Shudras vagy Borbély Ricsi menjen haza, így a nézőkre bízták a szavazást. A legkevesebb voksot ezúttal Alföldi Róbert mentoráltja kapta, számára ért véget a verseny. Az énekes a produkciók alkalmával nem tudta levetkőzni színész énjét, de nem csak ezzel lehetett a baj az RTL Klub tehetségkutatójában.
Vágólapra másolva!

Színészként már több társulatban bizonyított az elmúlt években, a kiesést követően is a színpadra szeretne visszatérni. A mentoroktól általában azt a kritikát kapta, hogy nem tud elvonatkoztatni a színészettől, de szerinte ez nem gond. "Nem tudtam, de nem is akartam teljesen levetkőzni ezt az énemet, bár ezt többször szóvá tették. Próbálkoztam különféle hanghordozással, sokat tanultam, de én színész vagyok, ami itt bele is avatkozott az életembe. Számomra az Alföldi Róberttel való találkozás a legnagyobb nyereménye a versenynek, mert ő úgy állt hozzám, ahogy eddig még senki, és olyan dolgokat tudott előhozni belőlem, amikről nem is tudtam."

Borbély Ricsi esett ki a 100. adásban Forrás: RTL Sajtóklub

Mentora a kiesést követően elmondta, hogy tipikus régi vágású férfinak tartja, ami nem feltétlenül divatos ma, általában nem az ilyen előadók kapják a magas szavazatokat a tehetségkutatókban. "Nem vagyok az a nagyon mai, nagyon menő fiatal srác, de szeretek abban élni, ami vagyok. Úgy gondolom, a Tha Shudras és én teljesen mást képviselünk, a két előadás nagyon messze van egymástól, ezért nem is lehet összehasonlítani minket. Rengeteg gödör van az ember életében, és mindenki eldöntheti, hogy beleesik és benne marad, vagy kimászik és megy tovább." A kiesés nem tántorítja el a szerepléstől, az X-Faktor biztossá tette számára, hogy a színház az igazi otthona.