A TV2 elhagyhatja az országot

2014.12.17. 15:15

Ha nem enyhülnek a közeljövőben kereskedelmi tévéket sújtó szabályok, akkor a TV2 fontolóra veszi, hogy kivonul és egy másik országból sugározza a műsorait – értesült a hvg.hu. A februárban magyar tulajdonba került tévétársaság ősszel a kábelszolgáltatókkal kötött új szerződéseibe belevette, hogy nem zárható ki, hogy a közeljövőben más ország joghatósága alá vonul, és ebben az esetben fel lehet mondani, illetve újra kell írni a terjesztési szerződéseket.

A lapnak elismerték, hogy valóban bekerült ez a lehetőség a szerződésekbe. „A TV2-csoport jelenleg több alternatíván is dolgozik a jövő évi működésre vonatkozóan. Vizsgáljuk annak lehetőségét is, hogy a TV2 külföldi joghatóság alatt folytatja a műsorszolgáltatást" – válaszolta a társaság a kérdéseikre.

Ingyen kell átadniuk műsoraikat

Ahogy korábban az Origo is beszámolt róla, mindkét nagy kereskedelmi tévének súlyos anyagi veszteséget jelent, hogy a kormány megtiltotta nekik, hogy 2015 januárjától pénzt kérjenek műsoruk terjesztéséért, noha erről korábban szerződések születtek.

Simon Zsolt vezérigazgató, társtulajdonosForrás: Polyak Attila, Origo

A TV2 jövőre 6-8 milliárd pluszbevételre számított abból a kábelcégektől jövő terjesztési díjból, melyet 2015-től szedhetett volna - ez most elúszni látszik. Ráadásul a TV2-csoport 2015-től már nem tudja leírni a veszteségeit a reklámadóból, így milliárdos tételt kell befizetnie extra adóként.

A Kábelszövetség nem áll mellettük

Legutóbb a kábeltévés konferencián, 2014 őszén Dirk Gerkens, az RTL-csoport vezérigazgatója támadta a Magyar Kábelkommunikációs Szövetséget, mert nem állt ki a korábbi egyezség mellett.

Az Origo úgy tudja, hogy a Kábelszövetség egy „felek között egy érdekalapú egyezségnek örülne." A döntéshozók ugyanakkor decemberig nem konzultáltak a szakmával a konkrét döntésükről, de - úgy tudjuk - tájékozódtak a díjigény várható hatásairól.

Noha Gerkens épp azt sürgette legutóbb, írott, kábeltévés-szakmai állásfoglalás nem született. A Kábelszövetség álláspontja a kérdésben az, hogy üzleti alapon működő műsorterjesztők képviseleteként ahol és amikor lehet, preferálja a partnerek közötti üzleti érték alapú, mindkét fél számára előnyös piaci megállapodásokat és a minimális - szükséges és indokolt - mértékű hatósági beavatkozásokat.