Végrehajtót küldtek a Barátok közt színésznőjére

Gubík Ági
Vágólapra másolva!
Gubík Ági szerint volt férjének kell fizetnie a régi házuk miatt.
Vágólapra másolva!

Gubík Ági színésznő és volt férje Telkiben vásárolt egy parasztházat, teljes felújítást kértek egy vállalkozótól: ezt 2006-ban elkezdődött, de befejezni nem tudták, csak úgy a kétharmadát, mert egyre több munkabérrel tartoztak a megrendelők - nyilatkozta a Blikknek a szakember. A követelés a kamatokkal együtt 2,7 millióra duzzadt, végrehajtót is kijelölt a bíróság.

Gubík Ági szerint ezt a követelést nem rajta kellene behajtani. "Három éve elváltunk, és ez a követelés rákerült az ingatlanra, ezért nem fizettem. Nemrég beszéltem a volt férjemmel, aki még ott lakik abban a házban, és elmondta, azért is árulja az ingatlant, hogy a tartozásait rendezni tudja. (...) Én mindent otthagytam. A ház értékéből semmit sem kértem, a gyermekemet azóta is egyedül nevelem, anyagi támogatás nélkül. Sőt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem voltunk elégedettek az elvégzett munkával, az órabérszámlát pedig sokalltuk. Ebből fakadt a vitánk, és, most már magam is alig várom, hogy az ügy egyszer és mindenkorra lezáruljon" - mondta a lap megkeresésére.

Gubík Ági Forrás: Facebook