Újra előveszi táncos-énekes vetélkedőjét a közmédia

Az  Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes táncosai
Vágólapra másolva!
Harmadik alkalommal indítja el az MTVA és a Hagyományok Háza a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsort, ezúttal a gyermekek számára.
Vágólapra másolva!

A versenyre 2015. február 15-ig a Hagyomanyokhaza.hu és a Folszallottapava.hu oldalon jelentkezhetnek 6 és 14 év közötti fiatalok az autentikus magyar népzene, néptánc bármely tájegységhez és a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal. A területi selejtezők 2015 tavaszán zajlanak, a kiválasztott 48 produkció szereplői nyári előkészítő táborozáson vesznek részt.

Az ezekről készített összefoglalókat 2015 őszén sugározza a Duna csatorna, a döntőket pedig a tervek szerint novemberben és decemberben láthatja a közönség.

Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes táncosai Forrás: MTVA