Hová tűnt az RTL Klub új török sorozata?

Szerelemben, háborúban
Vágólapra másolva!
A csatorna bemutatta a Szerelemben, háborúban című szériát, majd villámgyorsan el is tüntette.
Vágólapra másolva!

Az RTL új török sorozata, a Szerelemben, háborúban két résszel indított január 9-én, ebből az első volt a nézettebb, 635 ezren figyelték - ez a hetedik helyre volt elég aznap este. A dupla premier után azonban nem jött folytatás, múlt héten már nem került adásba a sorozat, és ezen a héten sem lesz.

Mint az Origo az RTL Klubtól megtudta, a kereskedelmi célcsoportban mutatott teljesítménye nem volt bíztató, a nézők inkább elkapcsoltak a török szériáról, semmint maradtak volna, ez pedig nem jelentett volna semmi jót a folytatásra. Mivel egy kereskedelmi tévé mindenkori nézettsége maximalizálásában érdekelt, a sorozatnak mennie kellett. Úgy tudjuk, a folytatás az év során még felbukkan az RTL Klubon, de szinte biztosan a délutáni sávban.

Szerelemben, háborúban Forrás: RTL