Dr. Tóth: Az utcán nem diagnosztizálok, de egy fröccsöt néha megiszom

Dr. Tóth
Vágólapra másolva!
Az RTL Klub orvos-műsorvezetője úgy gondolja, szüksége van az országnak egy olyan könnyű hangvételű egészségnevelő programra, amit a Dr. Tóth biztosít. Szerinte fontos, hogy minél több emberhez eljussanak a betegségekről és a megfelelő táplálkozásról szóló információk, erre pedig egy tévéműsor a legalkalmasabb. Dr. Tóth Tamás hozzászokott az elmúlt időszakban, hogy lépten-nyomom az emberek panaszait hallgatja az utcán, az Origónak pedig azt is elmesélte, ő mennyire él egészségtudatosan.
Vágólapra másolva!

Más csatornák is keresték korábban

Korábban sose gondolta volna, hogy valaha képernyőn fog szerepelni, noha többször kapott már felkérést tévécsatornáktól. "Az elmúlt négy-öt évben folyamatosan kerestek tévék és produkciós irodák, hogy szeretnének egészséges életmóddal foglalkozó műsort csinálni, amiben számítanak rám, de egyikre sem mondtam igent. Az RTL Klub ajánlatát több dolog miatt is fontolóra vettem. Egyrészt dolgoztunk már együtt más műsorokban, megvoltak a kapcsolatok, és tudtam is, hogy tudunk együttműködni, másrészt megtetszett a Dr. Tóth logikája, formátuma. Itt orvos szakértő is beszél a problémákról közérthető módon, így garantáltan átmegy a nézőknek az üzenet. A megfelelő show jelleg, a modern dizájn, és minden körülmény azt mutatja, hogy ez egy működőképes elképzelés."

Közérhető módon magyaráz meg mindent Forrás: RTL Klub

"Az egészségügyi gondokról közérthetően beszélünk, hogy a nézők tudják azonosítani a problémákat. Nem az a cél, hogy otthon mindenki felállítsa magának a diagnózist, de nem árt, ha felismerik a refluxot, vagy tisztában vannak azzal, hogy ha sok rostot fogyasztanak, azzal jót tesznek az emésztésüknek" - tette hozzá.

Több emberhez jutnak el az információk

Eddig a rendelőben pácienseinek, otthonában a családjának és a szomszédjainak segített jó tanácsaival, a tévéshow azonban lehetőséget adott arra, hogy nagyobb körben lássa el egészségügyi tevékenységét. "A képernyőn keresztül egyszerre százezrek kapnak hasznos információt, ez nagy előnye a műfajnak. A Dr. Tóth segít a tabuk leküzdésében, bár szerencsére ez a folyamat már korábban elindult, az emberek jóval nyíltabban beszélnek a betegségekről, de még mindig van hová fejlődni ezen a téren. A műsor segít pozitív irányba terelni ezt, és megnyit új kapukat. Az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy ha gombás a körmük, akkor nem eldugni kell, hanem bőrgyógyászhoz fordulni vagy ha kellemetlen a leheletük, akkor nem a gyakori rágózás a gyógyír."

Nem eldugni kell a problémákat, hanem orvosolni Forrás: RTL Sajtóklub

A műsor vendégei őszintén, tabuk nélkül beszélnek betegségekről, megmutatják korpás fejbőrüket vagy beszélnek emésztési problémáikról. Az orvos-műsorvezető szerint épp úgy teszik, mintha a rendelőben mondanák el panaszaikat orvosuknak, nem zavarják őket a kamerák. "A stúdióban több mint 80 néző figyeli őket, a képernyőn keresztül pedig százezrek. Mégis tudnak természetesen viselkedni, kialakul az orvos - beteg kapcsolat."

Nem diagnosztizál az utcán

Gyakran megállítják az utcán és tanácsot kérnek tőle, az esetek túlnyomó részében azonban így nem tud segíteni. "Volt, aki orvosszakértői véleményt kért tőlem az édesapjának, de az is előfordul, hogy terhes nők faggatnak arról, hogy használhatják-e a szoláriumot. Nagyon széles a skála, de általában nem állok neki diagnosztizálni senkit az utcán. Kulcsmondatom az adásban és ilyenkor is, hogy forduljanak szakorvoshoz."

Szinte minden idejét elveszi a műsor, a tévés munka került a középpontba, de februártól újra rendel. "A forgatás előtt orvosként dolgoztam, ezt jelenleg szüneteltetem, de folytatom az egészségügyi tevékenységemet. Magyarország szerencsére kulturált abból a szempontból, hogy nem rohanják le a tévéből ismert embereket az utcán, így egyelőre az ismertség nem zavar és nem akadályoz semmiben."

A stúdióban is kialakul a beteg-orvos kapcsolat Forrás: RTL Sajtóklub

Néha belefér egy fröccs

"Egészségtudatosan élek, és úgy mondanám, hogy épeszű rugalmassággal figyelek az egészségemre. Nagy gazemberséget nem követek el a táplálkozásban, kerülöm a fehér cukrot és a sok liszt fogyasztását, és nem hagyok ki hónapokat mozgás nélkül. Néha belefér egy fröccs egy rég nem látott baráttal. Nem mindig a zsírszövetekre koncentrálok, de természetesen odafigyelek, hogy egészségesen éljek. Nem gondolom, hogy 100 százalékban jól csinálom, de 90-ben biztosan" - mesélte.