Másfél évtizede áll magára hagyottan az az épület, amelyet Európában egyedülálló módon kifejezetten szinkronstúdiónak építettek. Az egykori Pannónia Szinkronstúdió évtizedekig szolgálta a hazai igényeket, de a története szomorú véget ért. Többrészes összeállításunkban felvillantjuk a hatvanéves épület történetének legfontosabb pillanatait.

Cikksorozatunk első részében a hazai szinkron indulásával foglalkoztunk, az első filmmel, amelyet magyar nyelvre is átvettek. A II. világháború előtti idők mozis helyzetéről, szinkronjáról itt olvashat. A második rész az 1945-1956 közötti időszakról szólt, a Rákosi-korszak törekvéseiről, és arról, mit talált egy kutya a stúdió kertjében, és miért volt ez igen fontos. Cikksorozatunk harmadik részében az 1956 utáni időszak követezik.

Az ismert 56-os események az épületet sem kerülték el, Vas János rendezőnek például különösen emlékezetes volt az-az időszak:" Még lőttek, amikor kaptunk egy utasítást: vígjátékot, de rögtön! Elővettek egy olasz filmvígjátékot, amely római telefonközpontos kisasszonyokról szólt. Kiosztottam a szerepeket, aztán este a kijárási tilalom alatt összeszedtük a stábot és a színészeket egy teherautóval bejöttünk ide az épületbe. Egész éjszaka dolgoztunk, aztán hajnalban, még a kijárási tilalom alatt mindenkit hazafuvaroztunk" - emlékezett.

Ferrari Violetta

A filmet Ferrari Violettával kezdték, aki a munka közepénél disszidált, így kezdhették elölről. „Aztán Molnár Tibor ment el... ismét elölről kellett kezdenünk. Legalább négyszer vagy ötször indultunk el az elejéről, mert valaki mindig disszidált. Végül március végére készültünk csak el" – mesélte.

Megszületik "a Pannónia"

1957-ben a Magyar Szinkron Állami Vállalat új nevet kapott: Pannónia Filmstúdió. Ebben az évben már húsz szinkronizált film készült, köztük olyanok, mint a Halhatatlan garnizon vagy A negyvenegyedik. A legtöbb problémát az elavult hangtechnikai berendezések okozták, a filmek hangminősége rossz volt, de ameddig nem döntöttek a stúdió sorsáról, nem adtak pénzt semmilyen beruházásra.

1959-ben végül úgy tűnt, hogy a stúdió megmenekült, az 1959-es hivatalos terv negyven film szinkronizálását írta elő. A szinkronizálás lassan elvesztette kulturális-politikai eszköz mivoltát és egyszerűen játéktérré vált, ahol művészi szinten folyt az alkotás. A kritikusok is egyre nagyobb elismeréssel írtak a szinkronról. 1961-ben olyan filmek szólaltak meg ekkor magyarul, mint az El nem küldött levél, a Feltámadás, a Tisztes úriház, a Tiszta égbolt, a Július Caesar és a Rocco és fivérei.

Kék foltok, karmolások

Ennek egyik főszereplője volt a nemrég elhunyt Fülöp Zsigmond, aki nem úszta meg a szinkron felvételeit kék-zöld foltok nélkül: „Abban az időben a szinkronrendezők még jártak le vidékre megnézni előadásokat, felfedezni új hangokat. Nagyon sok kollégám ily módon találkozott a szinkronnal. Vas János rendező különös elhivatottsággal kutatott a vidéki színházakban újabb és újabb tehetségek után. Nemcsak előadásokat nézett meg, hanem azt is megszervezte, hogy egy-egy városba a szinkron is leköltözzön, és ott vegyék fel a filmet."

Fülöp Zsigmond 2011-benForrás: MTI/Kallos Bea

„Én akkor Pécsett voltam, egy csehszlovák film főszerepére engem választottak ki. Majd rögtön utána jött Alain Delon a Roccóban. Próbameghallgatás nélkül! Az már igazán fantasztikus volt. Határtalan lelkesedéssel dolgoztunk. Az egyik jelenetnél, amikor a két fiú összeverekszik és a földön fetrengve püföli egymást, Vas Jancsi behozatta a büféből azt a rozoga, durva kanapét, ami még az ember fenekét is felhorzsolta, ha ráült, és azt mondta, hogy na, fiúk, most essetek egymásnak! De komolyan!" – emlékezett.

„És mi egymásnak estünk Sztankay-val. Elég sokszor kellett próbálni a jelenetet a szöveg miatt, de mindig teljes erőbedobással. Úgy csináltuk, hogy mindig az ütött, aki éppen nem beszélt. Mivel a vásznat néztük, azt már igazán nem figyelhettük, hogy hova ütünk. Mire sikerült felvenni a tekercset, már tele voltunk kék-zöld foltokkal, karmolásokkal, sérülésekkel. Mikor a film a mozikban futott, egyszer elmentem megnézni. Kifelé jövet összetalálkoztam egy újságíróval, aki gratulált, de hozzátette, hogy szerinte csak ott álltunk a mikrofon előtt, és csak markíroztuk a mozgást."

Elindult a tévés szinkron is

1962-ben egy lelkes társaság elhatározta, hogy a Pannónia Filmstúdión kívül a Magyar Televízióban is szinkronizálni kellene. A televízióban készült szinkronok, elsősorban persze a jó filmek kezdtek egyre híresebbek lenni. Ma már mindenki tudja, hogy a Gerhardt Pál rendezte Flinstone család (Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki) magyarul nagyobb sikert aratott, mint angol eredetije az Egyesült Államokban.

Csákányiék a stadionban

A négy vezető színész, Csákányi László, Márkus László, Váradi Hédi és Psota Irén olyan fergeteges, újszerű hangot talált ki a rendezővel, mely párosulva a zseniális Romhányi-szöveggel a szinkront világhírűvé tette. A stáb hihetetlen energiával zörejezte a filmet, ugyanis akkor még nem volt nemzetközi hang, melyen elküldték volna az eredeti zenéket és zörejeket.

Cikksorozatunk utolsó, 4. részében olyan művészek adomáznak, mint Szabó Ottó, Harkányi Endre, vagy Makai Sándor, és megemlékezünk az utolsó két-három évtizedről.