Itt a Való Világ menetrendje

VV7, Való Világ
Vágólapra másolva!
Laci megint mehet párbajozni – de hogyan tovább?
Vágólapra másolva!

Eldől, hogy Laci az, aki biztosan részt fog venni a Való Világ következő párbaján. Hogy ő kit választ ellenfélnek, csütörtök este derül majd ki. A zöld és a kék kendő tulajdonosai a vasárnapi párbajon fognak megmérettetni, így a villában már csak négyen kezdik meg a következő hetet.

24-én, kedden aztán újabb kiválasztás jön, rá két napra, azaz 26-án ismét kihívás lesz, aki pedig a szombati párbaj után visszatér a villába, annak már nem is érdemes kicsomagolnia a bőröndjét, ugyanis a vasárnapi finálén eldől, hogy a top 3 játékos közül ki lesz az az egy, aki elviszi a lakást, az autót, és 12 milliót.

Fanninak érik egy párbaj Forrás: RTL II

Minden képlékeny tehát. Most voksolhat:

Szavazzon!

Kinek drukkol a Való Világban?