50 milliárdos a tévés reklámpiac

Tévé nézés, tévéző lány, megszűnő csatornák
Vágólapra másolva!
Nőttek a televíziós reklámbevételek 2014-ben Magyarországon. A televíziós reklámtorta az előző évhez viszonyított 10 százalékos bővülés mellett tavaly 50 milliárd forintot tett ki.
Vágólapra másolva!

Több mint négymilliárd forinttal növekedett a televíziós reklámtorta 2014-ben. A televíziós reklámbevételek megoszlását tekintve eltolódás figyelhető meg a földfelszíni sugárzású csatornáktól a kábelcsatornák irányába.

A teljes reklámbevételen belül a klasszikus reklámszpotokból származó bevételek 9 százalékkal, a nem szpot típusú bevételek 29 százalékkal emelkedtek. A változás valós növekedést jelent és nem magyarázható az adatszolgáltató csatornák összetételével vagy számával.

Forrás: MEME, EY

A 2013-ban tapasztalt 6 százalékos csökkenés után tavaly 10 százalékkal bővültek a televíziós piac reklámbevételei. A reklámtorta ennek eredményeként tavaly 4,39 milliárd forinttal 50 milliárd forintra növekedett. A kábeltelevíziók reklámbevételei 28 százalékkal emelkedtek 2014-ben, míg a földi sugárzású adók piacán 1 százalékos volt a bővülés. Ennek megfelelően tovább nőtt a kábeltelevíziók részaránya a teljes reklámtortán belül, a szektor összbevételének 36 százalékát, mintegy 17,87 milliárd forintot, ezek az adók adták.

Forrás: MEME, EY

A nem szpot jellegű bevételek összege a tavalyi 39 százalékos csökkenés után idén jelentősen, 29 százalékkal emelkedett 2,94 milliárd forintra, ezzel párhuzamosan a reklámszpotokból származó bevételek 9 százalékos növekedést értek el, meghaladva a 47 milliárd forintot.

Forrás: MEME, EY

A 2014. évi televíziós reklámpiaci felmérésben 51 televízió csatorna szolgáltatott adatot. Az előző évhez képest két új televízió csatlakozott a felméréshez, két csatorna pedig idén nem vett részt az adatszolgáltatásban.