Kiesett a Való Világ legszórakoztatóbb arca

VV7: egykor még jóban volt Laci és Fanni
Vágólapra másolva!
Vasárnap este összecsapott a Való Világban Fanni, egy idegen lény, aki egy olyan dimenzióból érkezett, amelyben a maximális boldogságot a jelentős mennyiségű műszempilla és szoláriumbérlet jelenti, illetve Laci, a világszerte elismert, neves természettudós, akinek komoly szaklapokban is publikált, újszerű tézisei közül elég kiemelni azt, hogy a Machu Picchu egy hegység, és a gorillák az Amazonasnál élnek. Jelentősége miatt élőben voltunk kénytelenek közvetíteni a szellem két nagy óriásának párbaját. Fanni kiesett, egy hét van hátra.
Vágólapra másolva!

20.00. Lilu fekete-fehér dresszben érkezik, nem győzi hangsúlyozni a ma este fontosságát, Istenes Bence elegáns, kék műbőr dzsekiben feszít.

20.04. Állást is látunk. 46-54. Fanni vagy Laci? Szerintünk utóbbi vezet, de bármi is lesz itt, Robin a nagy esélyes a végén.

VV7: egykor még jóban volt Laci és Fanni Forrás: RTL Sajtóklub

20.15. "Műbalhét nem ejtettem soha" - mondja Fanni, és nem hazudik, mert ilyet nem is lehet tenni.

20.25. Reklám. Még bírjuk nyugtató nélkül.

20.34. Lilu és Istenes Bence élcelődnek a stúdióban, úgy tesznek, mintha meglepné őket, hogy egy hét múlva itt a vége, és erősen megdöbbennek azon, hogy röpül az idő. Eztán Fanni rádiós próbálkozásait látjuk-halljuk, neki aligha oszt frekvenciát az NMHH.

Szeretetből gyűlölet lett Forrás: RTL

20.45. "Te nem tündérfalvi vagy, hanem szánalomfalvi. Te mondod nekem, hogy én?" – ordibál Dóri, a nagy nyelvművelő az összefoglalóban, de Fanni sem rest, úgy replikázik, mint egy pergőnyelvű kofa a piacon.

20.55. Tényleg igaz az, hogy Fanni nem szedi le a műszempillákat este, hanem azokkal alszik, majd reggel újabb réteget ragaszt rájuk. Közelről látjuk, de nincs sok örömünk benne. 45-55 az állás.

21.04. "Izgatott vagyok, de töltődtem a neonban” – vigyorog a szoláriumfüggő Fanni. Laci szerint a párbaj bosszúról szól, és arról, hogy kitegye azt az embert, akinek jelenlétét csak Dennis képes elviselni. „Ha beleraktok egy vödör szarba, onnan is kimászok” – lelkendezik újfent Fanni, van ám színvonal.

21:09. "Ennek a csajnak van kattja!" - kuncog Fanni, magára gondolva. "Nekem is van vele ellenszenvem" - magyarázza Laci, ő sem egy nyelvészprofesszor. "Már megivott három felest, van szája" - teszi hozzá a fiú, minőségi kis csetepaté várható.

Három hónapja még így mókáztak Forrás: RTL II

21.18. Laci szerint a bosszúszomja csak egy fűszer – mindenesetre mi nem tennénk a babgulyásunkba. Fanni talpig pirosban, osztja a nagy életigazságokat, megfenyegeti az első nap óta vagy tíz kilót felhízott, kerekfejű Dórit, majd kitipeg a villából. A bejárat előtt toporgó, tapsoló statisztáknak úgy örül, mintha Oscar-díjat nyert volna a legjobb női alakításért.

21.23. "Ez a majom bezárt hat órára a szaunába!" - zsörtölődik Fanni már a stúdióban, de részleteket nem tudunk meg, ugyanis megint reklám jön.

21.32. „A Dórival is le kell fájtolnom, amim van, vissza akarok menni az otthonomba!" – kiabál Fanni, Laci pedig újra emlékezteti a nézőket, hogy ellenfele három pohárka vodkával készült a nagy fellépésre. „Én tündérfalvi vagyok, te meg tahófalvi!" – támad rá riválisára, aki láthatóan a nyugodt erő, mint egykor az MDF akart lenni.

Forrás:RTL II

21.39. „Mindenki előtt degradált, azt mondta, hogy Dennis nyalja ki a gombás... páholyomat" – sztorizik Fanni, ezzel pedig hivatalosan is elértünk a Mónika Show színvonalát, azaz a Mariana-árkot. Robin mondja Laci védőbeszédét, rajta kívül már csak ketten dekkolnak a bekamerázott objektumban. Dennis szerint csaja egy huncut nimfa, ezért kell visszamennie. Szépen vagyunk.

21.42. Fannit csak Dennis várja vissza. Ennyi voks még nem jött a VV7 alatt, mint most - közli Lilu.

21.46. Laci 55 százalékkal nyert, megy vissza a villába, gunyorosan ünnepel, Fanni pedig sír-zokog. "Ültem egyszer bikán" - emlékezik hüppögve, amit nagy derültség követ. Hosszabb távon nem bírnánk elviselni, de kétségtelen, hogy szórakoztató karakter volt, kifejezetten valóságshow-ba való.

21.50. "Slusszpoén is van. "Közjegyzőt hívtak, akkora volt a százalék!" - magyarázza Laci a döbbent villalakóknak, miután visszakerült. Maradtak négyen, egy kiesik jövő szombaton, vasárnap pedig finálé.

Most pedig szavazzon:

Szavazzon!

Melyik volt a legszórakoztatóbb Való Világ?