A Spektrum február 27-én induló műsora, a Villanások azt kutatja, hogy megjósolhatók-e cselekedeteink, kiszámítható-e a viselkedésünk. A sorozat főszereplője a Prima Primissima-díjas Barabási-Albert László.

Elkezdődik a kiszámíthatóság

A sorozat ismertetője szerint meglepő ugyan, de mára megválaszolhatók azok a kérdések, hogy szomszédunk mikor és melyik műsort nézi meg legközelebb a tévében; hogy merre megyünk holnap délelőtt; vagy milyen lesz a forgalom egy kisvárosban három nap múlva, amikor épp arrafelé autózunk. A Villanások című új műsorból kiderül, hogy a legtöbben átlagosan napi 3 km-es körzetben mozgunk. Leggyakrabban az otthonunk és a munkahelyünk között ingázunk, online tevékenységünket is egy bizonyos rutin szerint végezzük. Barabási azt is bemutatja, hol van az a pont, ahol az emberi spontaneitás véget ér, és elkezdődik a kiszámíthatóság.

Míg a múltban személyes információinkat jogok és tűzfalak védték, jövőnket egyre inkább e-lábnyomunk összetett algoritmusa határozza meg. Viselkedésünk kiszámítható, hiszen több tevékenységünk jókora részét rögzítik, és ez egyre inkább mérhető.

A műsor házigazdája a BBC-ről ismert brit riporterForrás: Spektrum

A villanások tetten érhetők

A részben Magyarországon, részben az Egyesült Államokban és Londonban, eredetileg angol nyelven forgatott négyrészes sorozat a jelenlegi legmodernebb tudománynak számító komplex hálózatelmélet egyik különleges szeletét mutatja be. A műsor házigazdája a BBC-ről ismert brit riporter, Sankha Guha, BAFTA-díjas újságíró.

Barabási 2010-ben fogalmazta meg először, hogy életünk hosszú ideig tartó nyugodt, majd rövid, intenzív, záporeső-gyakoriságú eseménysorokra, azaz villanásokra tagolható. Viselkedésünk a jövőben 93 százalékos pontossággal kiszámítható – és ez a kiszámíthatóság, a villanások nem csupán az emberi viselkedésben, de sok más területen is tetten érhetők – közülük a legérdekesebb alkalmazási területeket mutatja be a Spektrum sorozata.