816 millió forintból készült Rudolf Péter sorozata

2015.03.03. 16:10

Március 15-én debütál a közmédia új hatrészes sorozata, a Fehér Béla regényéből forgatott Kossuthkifli a megújuló Duna csatornán. A kosztümös szériát Rudolf Péter rendezte, a főbb szerepekben pedig Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos tűnnek fel. A történelmi filmmel a közmédia hosszú kihagyás után folytatni kívánja tévéfilmes hagyományait, a keddi sajtótájékoztatón pedig arra is magyarázatot adott, hogy miért került 816 millió forintba a széria.

Íze, zamata, filozófiája van

Rudolf Péter elmondta, hogy az 1849-ben játszódó Kossuthkifli már az első három fejezet elolvasása után olyan hatással volt rá, hogy azt érezte, kincset tart a kezében. "Ennek a regénynek kalandíze van, olyan zamata és filozófiája, ami magával ragadott. Olvasóként élményt, alkotóként pedig kihívást jelentett számomra" - mondta. A produkció forgatókönyvét a rendező mellett Hársing Hilda és Kapitány Iván írta, több száz színészt vontak be a munkába. A hét főszereplőn kívül láthatjuk majd többek közt Törőcsik Marit, Básti Julit, Bezerédi Zoltánt, Szabó Győzőt és Scherer Pétert. 

Úgy érezte, kincset tart a kezébenFotó: Bielik István - Origo

A regény szerzője, Fehér Béla több napot töltött a forgatások ideje alatt a stábbal, de időbe telt, mire magáénak tudta érezni a látottakat. "Megdöbbenten láttam Szentendrén az egyik fő elemet, a lovaskocsit, és ugyanígy hallgattam a saját mondataimat a színészek szájából. Olyan érzésem volt kezdetben, hogy nekem ehhez nincs közöm, nehéz volt megélni, hogy amit az íróasztal mellett ülve kitaláltam, valósággá válik. Végeredményben azt mondanám, hogy ha filmrendező lennék, ugyanígy csináltam volna. A politikai kacsintásokat, az iróniát, a filozófiát mind visszaadja a film."

Fontos a történelmi hűség

A Kossuthkifli hűen mutatja be a háború dúlta, ellenségeskedés szabta Magyarországot, miközben kellően ironikus és groteszk képet is mutat. A sorozatban számtalan elképesztő karakter jelenik meg, nyelvezete pedig szintén nem hétköznapi. "A XIX. századi történet megrendezésekor elsősorban a kor mindennapjai izgattak, hogy hogyan hatott az akkori ember életére a szabadságharc" - mondta Rudolf Péter.

A Pozsonytól Debrecenig tartó road movie-t több száz helyszínen forgatták, sok esetben a történelmi hűség miatt számítógépes trükköket kellett bevetni. "Mivel az utcakép sokat változott 1849 óta, számos elemet utólag kellett eltávolítani, mint például közlekedési lámpák, reklámfelületek. Voltak esetek, mikor greenbox előtt forgattunk, de számos eredeti helyszínre eljutottunk, sajnos sokkal kevesebbre, mint amire számítottunk" - mesélte Kapitány Iván.

Számos jelenetet az eredeti helyszínen vettek felForrás: MTVA

"Van olyan jelenet, melyben Haumann Péter a Pozsonyt alakító Sopronban bemegy egy ajtón, a műterembe érkezik és kinéz az ablakon, majd Kőszegen lép az utcára. Ezt mind összhangba kell hozni. A zöld háttér előtt felvett jelenetek környezetét teljesen fel kell építeni, a történetben gyakorta felbukkanó figurákat, lelkeket, csodákat pedig számítógép segítségével meg kell teremteni" - mesélték.

A színészeknek is nagy élmény volt

A 75 napos forgatás a színészeknek is számos élményt nyújtott, elsősorban a nagy hőség okozott gondot. Reviczky Gábor szerint nem volt egyszerű dolguk a műfogsorokkal sem, amiket viselniük kellett. "Akkoriban nem mostak fogat az emberek, így mi is rothadó fogsort kaptunk a szánkba, és háromóránként öblögetnünk kellett" - mesélte.

Mind élményekkel gazdagodtakFotó: Bielik István - Origo

Kőszegi Ákos legnagyobb élményét egy vaddisznónak köszönheti: "Úgy volt, hogy két-három méterre lesz tőlem, de ehelyett néhány centire megközelített." A korhű jelmezek és a maszkírozás hosszas előkészületeket igényeltek, Nagy-Kálózy Eszternek például két és fél órát kellett a sminkben ülnie a jelenetek előtt. Lengyel Tamás a szerelmi szálban alakítja a nemzeti lelkületű fiatalt, aki a történet konfliktusát generálja egy félreértett levéllel, Haumann Péter pedig a cukrászt játssza, aki a címadó süteményt készíti.

Az MTVA folytatja hagyományait

Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója reménykedik abban, hogy a Kossuthkifli olyan szerepet fog betölteni, mint egykor A Tenkes kapitánya vagy A kőszívű ember fiai, melyeket számtalanszor láthattak már a nézők. A 816 millió forintos költségvetésből 505-öt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap finanszírozott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig 100 millióval támogatta a produkciót, a többit szponzoroktól kapták.

A tévéfilmes hagyományokat élesztenék felFotó: Bielik István - Origo

Rudolf Péter szerint ez az összeg nem olyan hatalmas, ha belegondolunk, hogy ötórányi anyagról van szó. "Ha kiszámoljuk, hogy ma Magyarországon egy nagyjátékfilm 400 milliós összegből készül el, akkor nekünk ennek az összegnek a háromszorosából kellett volna kihoznunk a hatrészes szériát. Ezek a filmek általában a mai korban, korhű jelmezek és komolyabb trükkök nélkül készülnek el, de ha az extra költségeket nem nézzük, akkor is 1,2 milliárd lenne a végösszeg, amit a Kossuthkifli meg sem közelít."

A sorozat előzetese