A titkolózó escortlány és az alapos drogdíler

Julia Stiles Blue
Vágólapra másolva!
A Castle címszereplője, Nathan Fillion nemrég több mint kétmillió dollárt kalapozott össze a neten a Con Man című websorozatra, amelyben egykori kollégájával, Alan Tudykkal mutatják be vicces formában, hogy mi történt velük a Firefly óta. Erre a szériára még várni kell, a közelmúltban is akadtak azonban érdekes netes kezdeményezések. 
Vágólapra másolva!

A netes szériák közül több indult már egy tévésorozat kiegészítéseként vagy konkrét spin-offjaként: a Csillagközi romboló-hoz például egy netes előzménysorozat, a Blood & Chrome mellett egész sor webizód is készült, a Doctor Who csapata pedig egyperces részekkel, úgynevezett tardizódokkal tágította a sci-fi széria univerzumát.

Lisa Kudrow-tól a Web-terápia is a neten kezdett Forrás: Showtime

Előfordul olyan is, hogy egy websorozat felkelti a tévések figyelmét, és egy idő után átkerül a képernyőre, ahogyan az többek között a Génrejtek-kel vagy a Lisa Kudrow által jegyzett Web-terápiá-val is történt. Van tehát átjárás a tévésorozatok és a netes szériák között, amint az összeállításunkból is kiderül – íme, nyolc, szerintünk menő websorozat.

Blue

A Lifetime márciusban indította a Blue című szériát, amelynek első szezonját az azonos című websorozat első két évadjából vágta össze. Julie Stiles egy anyát játszik benne, aki titokban escortlányként dolgozik, miközben kisebb-nagyobb szerepekben többek között Jeanne Tripplehorn, William Petersen és Eric Stoltz is feltűnik. A netes verzió már a harmadik kiadásánál jár, ez pedig a tévés változat előzetese:

High Maintenance

A Vimeo sokat méltatott sorozata, ahol az epizódokat egy drogdíler figurája köti össze: ő látogat el minden részben egy-egy ügyfeléhez, és nemcsak annak fogyasztási szokásaival, de személyes problémáival is kénytelen megismerkedni. A szériát egyébként egy férjből és feleségből álló alkotópáros, Ben Sinclair és Katja Blichfeld készíti, akik a 2012-es indulás óta nem fogytak még ki az ötletekből.

7p/10e

Formailag egyszerű koncepcióra épít, tartalmilag viszont annál kreatívabb a 7p/10e, amelynek minden epizódja egy napi Skype-beszélgetést mutat be két fiatal között, akik az Egyesült Államok két partján élnek. Miután egy közös barátjuk bemutatta őket egymásnak az interneten, a virtuális randi rendszeressé válik, a produkció ötletes honlapján pedig a nézők is nyomon követhetik, hogy mire jut egymással Cora és Patrick.

Next Time on Lonny

A Next Time on Lonny minden epizódja tulajdonképpen egy rövid összefoglaló arról, hogy mi fog történni egy nem létező valóságshow következő adásában. A széria szokatlan történetvezetésére Ben Stiller is felfigyelt, így a második szezont már az ő cége támogatta, a címbeli Lonny alakítója, Alex Anfanger pedig a Walter Mitty tikos életé-ben is szerepet kapott – bár az alábbi videóból az is kiderül, hogy valójában mi okból történt mindez:

Backseat Bitches

Két Los Angeles-i csaj furikáztatja magát egy kocsi hátsó ülésén, miközben csupa olyan fontos partiba próbál eljutni, ahová nem is hívták – többek között Macaulay Culkin szülinapi bulijába. Bár a Los Angeles-i éjszaka teljesen más lehetőségeket tartogat, mint mondjuk a budapesti, az a típus, amelyet a Melissa Hunter és Jessica Lowe által játszott lányok megtestesítenek, itthon is igencsak ismerős lehet.

Rotor DR1

A Rotor DR1 egy olyan világban játszódik, ahol az emberiség nagy részét elpusztította egy vírus, az utolsó működő gépek pedig a drónok maradtak – amelyeket a készítők nemcsak szerepeltettek, de a forgatáshoz is bevetettek, kapunk pár szép légi felvételt is. A széria érdekessége, hogy az alkotók mindenben kikérték a nézők véleményét, akik a színészek kiválasztását és a történet alakulását is nagyban befolyásolták.

Crack-Duck

Szürreális rajzfilmsorozat egy depressziós kacsáról, aki afféle gondnokként dolgozik egy lepukkant házban, miközben megpróbál kerülni minden interakciót a bérlőkkel – ami persze nem egyszerű, hiszen azok folyamatosan megtalálják a panaszaikkal. Az alapvetően furcsa hangulat mellett nem mindennapiak a történések sem, leírni azonban ezt nem egyszerű, tessék belenézni inkább:

Scott Ian’s Bloodworks

Kicsit kilóg az eddigiek közül, hiszen nem fikciós alkotás, a film- és sorozatgyártás kulisszatitkai iránt érdeklődőknek azonban mindenképp izgalmas lehet Scott Ian websorozata. Az Anthrax zenésze több maszk- és trükkmesterhez ellátogatott a széria készítése során, az alább látható epizódban például azt mutatta be a nézőknek, hogy miként készültek a The Walking Dead zombijai.