Országjáró körútra indul a tévés szakács

TV Paprika, Bede
Vágólapra másolva!
Országos főzőturnéra indul a TV Paprika szakácsa, Bede Róbert. A boldogság útjain című új, saját gyártású műsor első állomása Szeged lesz, ahová április 5-én érkezik a stáb.
Vágólapra másolva!

A televíziós felvétel nyilvános lesz, a séf kifejezetten várja az érdeklődő nézőket, akik szívesen belesnének egy-egy forgatás kulisszatitkaiba. "Természetesen nemcsak a forgatás hangulatába kóstolhat bele az, aki eljön, hanem az elkészült ételekkel is megkínálom. Azt is elárulom, hogy sztárvendégeim közül Szegeden Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar frontembere vár bennünket, vele főzünk majd közösen" - mondta.

A séf azokat várja, akik szívesen belenéznének a forgatásba Forrás: TV Paprika

Május 30-ig összesen nyolc városba látogat el, ahol élőben főz együtt vendégeivel és a közönség tagjaival. A TV Paprika szakácsa április 5-én a Szegedi Vadasparkban várja az érdeklődőket, később Sopronban, Szekszárdon, Kazincbarcikán, Pécsett, Nyíregyházán, Miskolcon és Dunakeszin forgatnak majd.