Nyár, buli, szex: új magyar sorozat érkezik

Egynyári kaland
Vágólapra másolva!
Ifjúsági sorozatként debütál április 26-án a Duna TV-n Dyga Zsombor Egynyári kaland című alkotása, melyben főszerepet kapott Vecsei Miklós, Rubóczki Márkó, Héricz Patrik, Döbrösi Laura, Schmidt Sára és Dobos Evelin.
Vágólapra másolva!

Az Egynyári kaland című hatrészes mini-sorozat a Dunán startol április 26-án, hat vasárnap estén találkozhatnak vele a nézők. A casting során hat fiatal színészre került a választás, főszerepben Vecsei Miklóst, Rubóczki Márkót, Héricz Patrikot, Döbrösi Laurát, Dobos Evelint és Schmidt Sárát ismerhetik meg a nézők hétről hétre.

Hat főszereplője lesz a sorozatnak Forrás: MTVA

A sorozat elkészítésével az alkotók nem titkolt szándéka a fiatal tehetségek számára több szereplési lehetőséget biztosítani, ezáltal a hazai televíziós vérkeringést is színesíteni, frissíteni. Mellettük pedig kiemelt fontosságú szerepet kapott ezúttal a Balaton, mint örök kedvenc: igazi, élő helyszín, ami kivétel nélkül, minden generáció számára egyet jelent a nyári élményekkel.

Főbb és epizódszerepekben már ismert színművészek is visszaköszönnek: Mucsi Zoltán, Fullajtár Andrea, Kerekes Vica, Hirtling István, Kálloy Molnár Péter, Mátyássy Bence, Seress Zoltán, Szorcsik Viktória tűnnek fel.

Az épp leérettségizett fiúk és lányok nyári élményeit dolgozta fel Kovács M. András forgatókönyve, a történet az érettségi megszerzése és a nyári szezon vége közti időszakot öleli fel. Az Egynyári kaland végig a Balatonnál, Balatonfüreden játszódik, és a fiatalság, önfeledtség, buli hangulatát eleveníti meg, de komoly hangsúlyt fektet a barátság, összetartozás, szerelem, szex és útkeresés témakörére is, vagyis mindarra, ami ezt a korosztályt leginkább érinti.

Az érettségi utáni nyarukat mutatja be a sorozat Forrás: MTVA

E témákat eddig többnyire csak külföldi, főként amerikai alkotások dolgozták fel, mint például a Beverly Hills 90210 vagy a Dawson és a haverok. A magyar ifjúsági sorozat főcímzenéjét Balázs Ádám és Dorogi Péter szerzeménye, az Intim Torna Illegál Örökké című száma jegyzi.

Az ifjúsági sorozat főszereplői kevésbé ismert színészek Forrás: MTVA

Döbrösi Laura lesz az egyik főszereplő Forrás: MTVA

A nyári szezonban Balatonfüredre utazik a társaság Forrás: MTVA

A kapcsolatok, szerelem, szex témakörét boncolgatja a széria Forrás: MTVA