Váratlan fordulat történt A konyhafőnökben

A konyhafőnök
Vágólapra másolva!
A negyedik versenynapon eluralkodott a kétségbeesés A konyhafőnök versenyzőin, az RTL Klub főzőműsorában nem sikerült megbirkózni a kapott feladattal, nem tudták időben elkészíteni a tavaszi tekercset. Ezúttal először fordult elő olyan szituáció, hogy egyetlen versenyző sem készült el az adott étellel, így a zsűrinek nem tudtak tálalni.
Vágólapra másolva!

A negyedik napi versengés április 16-án kerül adásba, a versenyzőknek csapatban kellett dolgozniuk és egy távol-keleti ételt, a tavaszi tekercset kellett előállítaniuk.

Nem tudták kivnni az ételt a zsűri elé Forrás: RTL Klub

"Ha mindez nem lett volna elég, egyszerre csak egyvalaki készíthette az ételt. A másik versenyző addig, a pult szélén állva ugyan adhatott instrukciókat, de főzni nem főzhetett. A csengő megszólalásakor ráadásul cserélniük is kellett a versenyzőknek, akik csak a feladatra szánt idő utolsó öt percében dolgozhattak együtt. A feladat tehát egyáltalán nem volt könnyű, ráadásul számos konfliktust eredményezett az újfajta csapatmunka" - mesélte Fördős Zé.

"Arra azonbana zsűri sem számított, hogy A konyhafőnök történetében először egyik csapatnak sem sikerül majd az ételt időre elkészíteni és a zsűri elé hozni. Így rendhagyó módon úgy döntöttünk, hogy a konyhapultnál kóstoljuk meg a versenyzők ételeit" - tette hozzá.