Beütöttem a neved a keresőbe, és elképedtem. Beszélgetés nagyon kevés van veled, viszont cikk, vélemény – rengeteg. Harsány címek és címkék sorjáznak. A fecsegő felszín ellepi a mélységed – már ha van…
Ezt nagyon jól látod. El kellett döntenem, hogy miként reagálok. Két lehetőség van: vagy lépten-nyomon próbálom bebizonyítani, hogy nem olyan vagyok, amilyennek gondolnak, vagy azt mondom, hogy igen, ez a munkám, tudom, hogy ez egy szerep, ezzel működtetek egy rádióműsort, és hallgatottságot generálok. Nem tudom, hogy mi a siker titka, de azt igen, hogy a bukás titka az, ha mindenkinek a kedvében akarunk járni. Nem hiszem, hogy bizonygatnom kellene, hogy van egy másik oldalam. Akik ismernek és szeretnek, azok tudják. Nem is lenne értelme sokfélét kommunikálni magamról, mert abban elvesznék. Én vagyok a Balázs, a nagyszájú, beszólogató, a vezető arc a reggeli műsorban, aki ott ül két rezonőrrel, akikkel egymásra reagálva dobálják a labdákat. Szándékosan nem bántunk senkit. Olyanokat csipkedünk, akik adnak erre felületet. Egyébként is sokkal több a pozitív visszajelzés, mint a negatív. A legnagyobb bizonyíték pedig a hallgatottság – piacvezető műsort csinálunk.
A nemi erőszakon poénkodni például bántó volt. Túlontúl az…
Aki hallotta a megszólalást, tudja, hogy nem poénkodtunk rajta! Abban hibáztunk, hogy nem választottuk szét a témákat. Húzni kellett volna egy határozott vonalat az eset kibeszélése és a gólyatáboros sztorik közé. Elmulasztottuk, és összemosódott a kettő. Hiba volt, és elnézést is kértünk. Levontuk a tanulságokat.
A szakmában elkövetett hibákról, a belső útról, a gyereknevelésről még több érdekességet az interjú folytatásában olvashat ITT.