Lesznek bőven kellemetlen pillanatok az RTL Klub új műsorában

Vágólapra másolva!
A külföldön Taken Out és Take Me Out címmel is adott társkereső műsor magyar változata, a Vigyél el! ősszel érkezik az RTL Klubra – mutatjuk, mire számíthatunk, milyen az eredeti formátum, valószínűleg lesznek bőven kellemetlen pillanatok. 
Vágólapra másolva!

Mint arról már beszámoltunk, új társkereső műsor indul az RTL Klubon, Istenes Bence vezetésével. Az alapjául szolgáló Taken Out Ausztráliából indult hódító útjára 2008-ban, később viszont a brit verzió, a Take Me Out lett sikeresebb, ennek nyomán vették át szerte a világon, az Egyesült Államok és több európai ország mellett olyan helyeken is ment, mint Chile, Japán vagy a Fülöp-szigetek.

Az ausztrál eredetiben 30 nő vagy férfi versengett egyetlen, ellenkező nemű jelöltért,

az első epizódban éppen 30 férfi jutott a párt kereső nőre. A pasiknak már akkor dönteniük kellett arról, hogy akarják-e a randit, amikor a nő éppen csak belépett a stúdióba, alig beszélt vele pár szót a műsorvezető. A külseje alapján kapásból kilenc férfi is passzolta a csajt, ami elég kellemetlenül érintette, főleg, amikor néhány srácnak meg is kellett indokolnia a döntését.

Az egyik pasi szerint túl sok sminket használt, és túl nagyok voltak a fülbevalói, ő a természetesebb nőket szereti. A nő azzal vágott neki vissza, hogy neki sem esetei az ilyen magániskolás srácok, de látszott rajta a sértődöttség, érezhető volt a stúdióban a feszültség. Más túl magasnak érezte magához képest, volt viszont, aki pont ilyen magas nőt keresett.

Ezután következett egy videóbejátszás, amelyből végre ki is derült valami a nőről – azt sajnos a fenti kisfilmből már nem tudjuk meg, hogy ezután hány pasi maradt, de

vélhetően akadtak, akiknek sok volt, hogy a csaj egy partibuszon dolgozik, és szabadidejében is szeret partizni.

A pasik vagy nők több körön keresztül dönthetnek, van olyan is, amikor a jelöltről a családja vagy a barátai beszélnek. Ha a végén senki nem marad bent a játékban, a jelentkező természetesen hoppon marad, ha pedig csak egy ember dönt úgy, hogy randizni szeretne vele, akkor is egyértelmű a helyzet. Ha többen is szeretnék megkapni, neki kell először kettőre szűkíteni az aspiránsok számát, majd egyetlen kérdés után eldönteni, hogy melyikükkel megy randizni.

A pár ezután egy steril stúdiószobába vonul, hogy kicsit jobban megismerjék egymást, utána mennek csak el egy rendes randira, amelyet a következő adásban mutatnak be. Előfordul persze, hogy elcsúszik egymás mellett a párok érdeklődése, a brit verzió egyik versenyzője például nagyjából az összes nőt lealázta a stúdióban, és csak jobb híján választott, miután annak a csajnak nem kellett, akit már az elején kinézett magának.