Ész nélkül sikítoznak, ebből bukta lesz

Scream Queens
Vágólapra másolva!
Ryan Murphy újabb sorozatának előzetese nem megnyugtató, de nem is felkavaró – inkább felejthető. Van-e bénább dolog, mint egy horror-komédia?
Vágólapra másolva!

Ryan Murphy már több remek sorozathoz adta a nevét. A Kés/Alatt első pár évadjában hatásosan sokkolt, egészen újat hozott, a Glee pedig rögtön betalált egy fiatal célcsoportnál. Az Amerikai Horror Story első szezonja remek volt, a második emlékezetesen baljós, sötét, dermesztő, és a későbbi két évad is színvonalasra sikerült.

A Scream Queens az egyik újabb munkája, első, friss előzetese alapján azonban bárgyú, érdektelen, kiszámítható. A vörös maszkos rém inkább nevetséges, semmint félelmet keltő, a karakterek pedig ismert sorozatfigurák, filmszereplők paródiái. A műfaj horror-komédia, így talán érthető, hogy ez lett belőle – már csak az a kérdés, kinek jön be ez a hibridműfaj egyáltalán.

Kár érte, mert Emma Roberts, Jamie Lee Curtis, Lea Michele elvileg elvinne egy sorozatot, és a kreátorok - Ryan Murphy, Brad Falchuk, Ian Brennan – sem kezdők a szakmában. Az első résznek azért adunk még esélyt 2015 szeptemberében, amikor a premier lesz, de ha ezek a legjobb jelenetek, akkor inkább elővesszük az Ördögűzőt, a Péntek 13 első részét vagy az Óment.