Megszüntetnék a német közszolgálati médiát

Vágólapra másolva!
A német közszolgálati média az egyik legdrágább a világon, miközben teljesen felesleges - állítja egy tanulmány.
Vágólapra másolva!

A német közszolgálati média megszüntetését, illetve privatizációját javasolja egy tekintélyes német szakemberek által készített tanulmány. A berlini Prometheus Intézet elemzése szerint a német modell idejét múlt, az adószerű tévés díjakból finanszírozott ARD és ZDF nem tölti be az évtizedekkel ezelőtt neki szánt szerepet, a megváltozott médiakörnyezetben pedig

felesleges és drága eszköz,

amely már régen nem alkalmas véleménybefolyásoló szerepére, amelyet alapításakor neki szántak.

A liberális FDP-hez közel álló intézet szerint az internet korában a vélemények sokszínűségéhez már nem férhet kétség, a közszolgálati televíziós műsorokat pedig meghaladják a magáncsatornák és a lekérhető videótartalmak. A fiatal generációkban a televízió elveszíti jelentőségét, ami ellen az ARD és a ZDF hiába próbál akár a műsorsugárzásban, akár az interneten küzdeni. Ráadául a magáncsatornák műsora és a közszolgálati kínálat annyira hasonlít egymásra, hogy a tévédíjakból finanszírozott műsoroknak már aligha van létjogosultsága.

A német szakemberek szerint a német közszolgálati média az egyik legdrágább a világon, a bevétel pedig folyamatosan nő, mert egyre több a készülék háztartásonként.

Az ARD és a ZDF pedig igyekszik egyre többet költeni a bevételből, sokszor irreleváns műsorokra.

A szerzők szerint az új-zélandi példa a követendő, az ARD és a ZDF csatornákat privatizálni kell, a programokat reklámbevételekből kell finanszírozni, a tévédíjat pedig el kell törölni.

A német közszolgálati tévék 7,5 milliárd euróból gazdálkodnak évente, 1,5 milliárd nyereséggel.

Szavazzon!

Kell magyar közszolgálati média?