Számos új sorozat jön nyáron, az USA-ban és itthon is. Lesz politikai dráma, gyilkolós-kaszabolós tinihorror, cinikus nyomozó, kiégett rocksztár, jönnek a klónok a magyar képernyőkre, és elrajtol végre az agyonsztárolt, imádott Walking Dead testvérsorozata. És akkor még nem is beszéltünk David Hasselhoffról!

A tévézésben a nyár egyértelműen uborkaszezonnak számít, azonban a sorozatrajongóknak ilyenkor csillanhat fel a szeme, mind a hazai, mind az amerikai sorozatos kínálat láttán. Magyarországon ugyanis a nagy csatornákról vagy kikoptak a főműsoridős sorozatok, vagy pedig hosszú évek óta ugyanazok a szériák mennek (és még évekig fognak menni) a szezonban, így éppen a nyári időszak nyújt lehetőséget arra, hogy az ínyenceknek való műsorokat is láthassunk.

Amerikában hasonló a helyzet, ott ugyanis májusban véget ért az országos tévés évad, az őszi kezdésig pedig rengeteg kábelcsatorna próbálja elindítani sorozatait a kevesebb rivális reményében. Persze épp azért erősödik a konkurencia, mert mindenki mostani startot tervez. Lássunk pár új sorozatot a hazai és a külföldi kínálatból, ezek miatt érdemes lesz a melegebb napokon is bekészíteni magunk mellé a tévé távirányítóját.

Sense8

Hova? A Netflixre, Amerikában és pár nemzetközi piacon.
Mikor? Június 8.
Mennyi? 10 rész, ráadásul - mivel netflixes a sorozat - az összes epizód egyszerre válik elérhetővé az első évadból.
Miért nézzük? Mert a rendezői azok a Wachowski testvérek, akik olyan filmeket készítettek eddig, mint a Mátrix és a Felhőatlasz. A készítő pedig J. Michael Straczynski, aki a Babylon 5-tel örökre beírta magát a sorozatos történelembe. A sorozat különlegessége, hogy hat országban forgatták, a sztori pedig nyolc idegenről szól, akik különböző helyeken, különféle kultúrákban élnek, de érzelmileg, mentálisan összekapcsolódnak. Sc-fi, persze.

Hat országban forgottForrás: Netflix

Hoff The Record

Hova? A Dave-re (Anglia).
Mikor? Június 18.
Mennyi? Az első körben hat rész, de már biztos, hogy lesz második évad is.
Miért nézzük? Mert egy olyan komédia lesz, amelyben David Hasselhoff magát, pontosabban a fiktív énjét fogja alakítani. Aki nem is annyira fiktív, hiszen nem létező karrierjét próbálja meg helyreállítani valami tévés produkcióval. Pont, mint a valóságban.

Hasselhoff visszatér, nem először

Scream

Hova? Az MTV-re, mint Music Television. Ha az MTV Hungary meglep minket világpremierrel, akkor itthon is.
Mikor? Június 30.
Mennyi? Amíg vannak még életben lévő szereplők, de ha hihetünk a híreknek, akkor 10 részes lesz az első szezon.
Miért nézzük? Mert a Sikoly-filmek ihlették a sorozatot, ami kaszabolós tinihorror lesz. Egyrészt maga a Scream is egy kultikus film, másrészt pedig a kaszabolós műfaj igencsak hiánycikknek számít a tévésorozatok világában.

Ha a Sikoly-filmek tetszettek, a sorozat is bejön majdForrás: MTV

Sex&Drugs&Rock&Roll

Hova? Az FX-re, Amerikában.
Mikor? Július 16.
Mennyi? Nem tudjuk.
Miért nézzük? Mert a zseniális Denis Leary a főszereplője a Ments meg!-ből (Rescue Me). Mert egy kiöregedett rockert alakít, aki össze akarja hozni a régi bandáját. Ettől a ponttól kezdve édesmindegy, hogy ki a készítő, vagy hogy melyik csatorna adja a sorozatot, az máris kötelezővé vált.

Denis Leary piált és tüzet oltott, most piál és muzsikálForrás: FX

Show Me a Hero

Hova? Az HBO-ra kinn, és 1-2 nap múlva talán itthon is, ha az elmúlt hónapok hagyományait vesszük.
Mikor? Augusztus 16.
Mennyi? 6 rész, tehát minisorozatról van szó.
Miért nézzük? Mert David Simon a készítője, akinek olyan remek sorozatokat köszönhetünk, mint a Drót (The Wire) és a Treme. És innen már majdnem mindegy, hogy kik szerepelnek benne, vagy miről szól a sorozat, az máris kötelezővé vált. Egyébként egy rasszista felhangokkal tűzdelt, a 60-as években játszódó politikai dráma lesz a minisorozat, ínyenceknek bejöhet.

Oscar Isaac az új HBO-drámábólForrás: HBO

Harry Bosch – A nyomozó (Bosch)

Hova? A FOX-ra.
Mikor? Június 3.
Mennyi? 10 rész, de meg lett rendelve a 2. évad.
Miért nézzük? A krimi Michael Connelly népszerű regényalakjának főszereplésével készült, akit Titus Welliver játszik. A sorozat egyrészt azért különleges, mert nem tévére készült, hanem az Amazon gyártotta, hogy online szolgáltatásán mutassa be. Másodszor pedig azért, mert az efféle noiros krimik nem túl gyakoriak képernyőn.

Harry Bosch - jó kriminek tűnikForrás: FOX

Sötét árvák (Orphan Black)

Hova? Végre itthon, a BBC Entertainmentre.
Mikor? Június 5.
Mennyi? 10 rész első menetre, de már a 4. évad készül.
Miért nézzük? Mert az elmúlt évek egyik legjobb színészi alakítását láthatjuk a klónos drámában. A főszereplő Tatiana Maslany ugyanis egymaga alakítja a főhős egyre nagyobb számú és személyiségű másolatát. Kivételes élmény látni.

Végre itthon is elindul az Orphan BlackBBC

Krízisben (The Brink)

Hova? Az HBO-ra.
Mikor? Június 22.
Mennyi? 10 rész.
Miért nézzük? A történet miatt. Három sérült léleknek – Walter Larson (Tim Robbins), az amerikai külügyminiszter, Alex Talbot (Jack Black), a szerény, külszolgálatban lévő katonatiszt és Zeke Tilson (Pablo Schreiber), a haditengerészet ász vadászpilótája – kell valahogy keresztülvergődnie a káoszon, és megmenteni az emberiséget, hogy elkerüljék a harmadik világháborút.

The BrinkForrás: HBO

Fear The Walking Dead

Hova? Az AMC-re, itthon is.
Mikor? Nyár végén, pontos időpontja még nincs hivatalosan.
Mennyi? 6 rész, de már biztos, hogy lesz második évad is, ami hosszabb lesz.
Miért nézzük? Kell mondanunk? Az anyasorozat, a kultikus és felkapott The Walking Dead miatt. A zombis dráma társsorozata lesz, ami ugyanabban a világban, de más időpontban és más helyen játszódik.

Egy kép a Walking Dead-spinoff forgatásárólForrás: AMC

A törvény nevében 2. évad (True Detective)

Hova? Az HBO-ra.
Mikor? Június 22.
Mennyi? Nyolc rész.
Miért nézzük? Valójában a második évad következik a sorozatból, de nyugodtan kezelhetjük külön szériaként, sőt, akár hosszabb filmként is, hiszen a mostani történetnek lesz eleje és vége, lezárást kap a nyolcadik részre, és az első évadhoz az égvilágon semmi köze nem lesz, legalábbis ezt ígérték. Se történeti szinten, se szereplők szintjén, se helyszín vagy hangulat kapcsán. Mindössze a készítő, Nic Pizzolatto személye változatlan, ami bőven elég a rajongók számára.

A True Detective második évadja egészen más lesz: más sztori, más szereplők, máshol