Bevonult az elvonóra a Buffy színésze

Nicholas Brendon Buffy, a vámpírok réme
Vágólapra másolva!
Nicholas Brendon tavalyi letartóztatása óta próbál leszokni az alkoholról és a kábítószerről, de csak most jelentkezett elvonókúrára.
Vágólapra másolva!

A Buffy, a vámpírok rémé-ben Xanderként megismert – aztán többek között a Gyilkos elmék-ben is látott – Nicholas Brendon szóvivőjén keresztül, hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy bevonult a rehabra.

Nicholas Brendon a Buffy, a vámpírok réme egyik promóképén Forrás: 20th Century Fox Television

A színészt 2015 februárjában letartóztatták, miután szétvert egy szállodai szobát, de már korábban is meggyűlt a baja a hatóságokkal.

2014 októberében szintén elővette a rendőrség, akkor ígérte meg, hogy leszokik

a piáról és a fájdalomcsillapítókról.

Próbált többféle terápiás módszert, de eddig nem sikerült megszabadulnia függőségétől, ezért vonul most be elvonókúrára. A júniusban és júliusban esedékes tévés fesztiválokon és rajongói találkozókon nem is fog részt venni.