Ínyenc tévéző, és különleges sorozatra vágyik? Segítünk!

2015.06.14. 21:56

A tévésorozatok újabb aranykorát éljük: soha ennyi remek tévésorozatot nem láttunk, mint ma, és ennek oka, hogy négyszer-ötször annyi széria készül mostanság csak Amerikában, mint mondjuk tíz éve. Rengeteg készül egy kaptafára, de akadnak igazán különösek is.

Galavant

Egyik magyar tévé sem meri behozni?

Nem sok éneklős komédia van jelenleg a tévében, középkori fantasykörülmények között játszódó pedig még annyi sincs. A zseniálisan poénos dalszövegeknek és a remek zenéknek köszönhetően azonban a musicales megoldások remekül működnek, és egy percig sem fárasztóak.

Ballot Monkeys

Az angol politikai komédia különlegessége az aktualitása, ugyanis a készítők a forgatás előtt pár órával írják meg a forgatókönyvet, hogy aztán a színészek eljátszhassák a jeleneteiket. A koncepció elképesztően ambiciózus,  az aznapi hírekre is reflektálnak az írók, de persze az is igaz, hogy a módszer mesterséges korlátokat támaszt. A történet szigorúan a négy nagy angliai párt kampánybuszán játszódik, tehát mindvégig egy előre meghatározott zárt térben.

The Last Man on Earth

Az amerikai Fox csatorna komédiája egy kicsit kakukktojásnak mondható, de az alapfelállása oly egyedi, hogy talán nem is nagyon láttunk még tévében hasonlót. A The Last Man on Earth ugyanis, mint azt a címe is sugallja, a Föld bolygó utolsó emberéről szól. Vagy... lehet, hogy csak az utolsó férfiról? Mindenképp érdemes megnézni az első részeket,  mert azokból kiderül, hogy mit lehet csinálni a világon, ha senki más nincs mellettünk, és következménye sincsen semminek. Sokak szerint ezek után abba is lehetne hagyni a sorozatot, mert – ahogy előzetesen sejteni lehetett a népes szereplőgárdából – szó sincs arról, hogy a főhős lenne az utolsó ember a bolygón.

Man Seeking Woman

Az FX komédiája minden porcikájában eredeti, azonban nem egyszerű elmagyarázni, hogy pontosan miért is az. A főhős éppen szakított. Egyrészt a volt szerelme után vágyakozik, másrészt megpróbálja megállni a helyét a randizás világában. Mindez tipikusnak hathat, de a sorozat látásmódja nagyon abszurd, a szerkezeti felépítése pedig már-már egy szkeccskomédiát idéz – így, ha valaki ínyencnek érzi magát, és nem tucatsorozatra kapcsolna, mindenképp érdemes esélyt adnia a Man Seeking Womannek.

The Jinx: The Life and Deaths of Robert Durst

Az HBO saját gyártású dokusorozatáról van szó, melynek hazai címe Az elátkozott: Robert Durst halálos élete. Azonban hiába készült az alapanyag több évig, és hiába dokumentarista a stílus, a történet annyira magával ragadó, hogy akár fikcióként is megállná a helyét.  Pont azért, mert tudjuk, hogy valós eseményekről és valódi emberekről van szó, a széria hatása megsokszorozódik. Arról nem is beszélve, hogy aki követi a híreket, az az amerikai finálé környékén arról értesülhetett, hogy újabb fejlemény van Robert Durst ügyében – mondhatni ilyen az, amikor a valóság és annak hatására az amerikai Szellő István spoilerez el egy tévésorozatot.

The Affair

A különlegességét spoilerek nélkül nem egyszerű leírni, viszont mivel az is a célunk, hogy felkeltsük a sorozat iránt az érdeklődést, ennyi belefér. Hiszen, ha valaki elkezd érdeklődni a párkapcsolati dráma iránt, akkor észre fogja venni, hogy nem egy egypoénos szériáról van szó. A történetmesélés több nézőpontból zajlik, ugyanannak a házasságon kívüli szerelmi viszonynak a sztoriját ismerhetjük meg a férfi és a nő nézőpontjából, és mondanunk sem kell, hogy az általuk elmondottak nem feltétlenül egyeznek meg.

Mixology

Az amerikai kommersz komédiáknak ritkán van komoly története, főleg a többkamerás szitkomoknál cserélhető fel az epizódok zöme, csak olykor kell odafigyelni arra, hogy a párkapcsolati szálak ne legyenek logikátlanok az eltérő kronológia miatt. Épp ezért számított rendhagyónak az amerikai ABC csatorna tavaly nyári komédiája, mely amellett, hogy a karakterekre is koncentrált, abszolút történetközpontú volt, hiszen a teljes első szezon egyetlen éjszaka alatt játszódik egy bárban,  márpedig ez a koncepció egészen érdekes élményt eredményez. Ha akarjuk, akár egy hosszú romantikus mozifilmként is lehet kezelni a Mixologyt.

Inside No. 9

Egy antológiasorozat Angliából. Nem olyan szempontból, mint a Fargo vagy a True Detective, amelyek esetében minden évad kínál új történetet, itt minden epizód saját sztorival rendelkezik, és köztük nincsen az égvilágon semmi összefüggés, pusztán annyi, hogy a helyszínnek köze van a kilences számhoz, általában házszámként. Ennyi alapján talán nem is lenne különleges a sorozat, hiszen láttunk idehaza is Alkonyzónát vagy Meghökkentő meséket, azonban az Inside No. 9 történetei nem csak a végpoénra vannak kihegyezve, az pedig, hogy egymást váltogatják a komikus és drámai epizódok, még érdekesebbé teszik a szériát.

The Comedians

Az FX komédiájának, ami egyébként egy svéd sorozat feldolgozása, egyik érdekessége, hogy a két főszereplő, Josh Gad és Billy Crystal Josh Gadet és Billy Crystalt alakítja benne – természetesen fiktív éneket, legalábbis erre gondol először az ember, de persze a kisördög benne bujkál. Arról szól, hogy a két színészt összehozzák, hogy forgassanak közösen egy sorozatot. A dupla fedelű, kikacsintós történet természetesen már önmagában is elég lehet sokak meggyőzéséhez, de az, hogy a sorozat minden porcikájából sugárzik a zsenialitás, kötelező néznivalóvá teszi. Remélhetőleg valamikor idehaza is látható lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK