Gordon Ramsay is adhat rossz tanácsokat

gordon ramsay
Vágólapra másolva!
Gordon Ramsay sorozatában, a Kitchen Nightmares-ben elvileg éttermeket mentett volna meg a csődtől, a vendéglátóhelyek nagy része azonban bezárt a műsor óta.
Vágólapra másolva!

Gordon Ramsay a Kitchen Nightmares című show-nak két verzióját is elkészítette, a brit kiadás 2004-ben, az amerikai 2007-ben indult – előbbi Ramsay, a konyha ördöge, utóbbi Gordon Ramsay – a konyha ördöge címet kapta magyarul.

Két földrészen is vitte a műsort Forrás: TV Paprika

A Gordon Ramsay's Kitchen Nightmares nevű blog a két műsorban látott éttermeket listázta 2011 és 2014 között, amiből kiderül, hogy

az elvileg megmentett vendéglátóhelyek 61 százaléka már bezárt.

Természetesen sok idő eltelt, és tulajdonosváltások is voltak, a huszonegy brit étterem hat túlélője közül például háromban már más az üzletvezető, mint aki Ramsay idején volt.

Nem meglepő módon, minél tovább megyünk vissza az időben, annál több bezárt éttermet találunk, az amerikai verzió első szezonjában látott helyek közül például már csak kettő működik.